Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 4. szám - KÖZÉLET - Murawski Magdolna: Nevelés régen és ma, Közügy-e a pederasztia?
1. Minden 16. évét betöltött személy tanulmányi eredményeinek és magatartásának nyilvánosságra hozása szigorúan tilos. így bizonyítványukat és rekordjukat az igazgató vagy az osztályfőnök csak a tanuló írásbeli engedélyével közölhetik a szülőkkel. Azért szükséges ez, mert nevezettek esetleges befolyása sértené az iljak „alapvető emberi jogaiban” meghatározott személyes szabadságát. 2. Az iskolaszék (school board) nem közölheti a szülőkkel, ha gyermekük két hónapig igazolatlanul távol van a tanórákról. Ezután is csak úgy, ha a tanuló erre írásbeli engedélyt ad az iskolának, az igazgató kérésére. Ha ez nem történne meg, úgy a fiú vagy leány kártérítési pert indíthat a középiskola, illetve a Board of Education ellen. Ez aztán az igazi demokrácia és az ifjúság védelmének kimagasló példája! Befogadó hazánk legnépesebb tartománya bebizonyította, hogy nemcsak a színesek, hanem a Közép-Európát kivéve minden emberi jog és szabadság védelmének rettenthetetlen harcosa, ahol lassan már az óvodások is teljesen önálló utakon járhatnak a szülők kötelező anyagi támogatásával, anélkül, hogy „magánéletükbe” beleavatkozhatnának. Vannak, akik nem értenek egyet a törvénnyel, mint Can Jackson, a burlingtoni kerület képviselője, aki interpellált, de a miniszterelnök azonnal kijelentette, hogy semmi garanciát nem adhat ennek megváltoztatására, (...could not give any guaranties) Hát itt tartunk! Fiaink, lányaink elvégeznek 13 osztályt, de írni, olvasni vagy számolni nem tudnak, mert az régen kiment a divatból. Legfeljebb a nevüket tanulják meg leírni, mert mégiscsak szégyen lenne kereszttel aláírni a csekkjüket, ha ebben a „minimális” munkanélküliségben valahol alkalmaznák őket. Jogaik azonban vannak! Ezeket szigorúan érvényesítik a hatóságok is, mert inkább a szülők legyenek néhány hónapot börtönben, minthogy a jövő letéteményeseinek a haja szála is meggörbüljön. Sokan megkérdezik: milyen lesz az általuk vezetett jövő? Teljes őszinteséggel válaszolom: Nem szeretném és nem is akarom megérni. Ehelyett elhunyt szüleimnek, tanítóimnak és tanáraimnak hálásan csókolom meg gondolatban a kezét, éppen úgy, mint katonai elöljáróimnak, mert keménységük szeretetével embert neveltek belőlem társaimhoz hasonlóan, akik abban az elsüllyedt világban nőttek fel, amelyben én. Qyí'úirai/ií/ct Qsí’tarjfdolni. A fenti cikket másodközlésre vállaltuk el. Először a Magyarság c. amerikai lap 2000. december 23-i számában jelent meg. Természetesen nem azért tettük közzé, mintha minden megállapításával egyetértenénk. Hogyan is lehetne visszasóvárogni a nádpálcás, pofonos, elfenekelős világot azoknak, akik a pedagógiát nem valami utálatos tantárgyként tartják számon, hanem naponta gyakorlatban alkalmazzák?! Negyedszázados tanítási gyakorlat és szülői tapasztalatok mondatják velem a következőket: a gyermeknevelésben és az ifjúság pallérozásában az erőszaknak semmi keresnivalója nincs. Az agresszió ugyanis mindig csak önmagát reprodukálja. Az agresszíven, csak ütlegekkel és büntetéssel „nevelt” fiatalok ugyanis nemcsak szorongó, gátlásos, frusztrált felnőttekké válnak, hanem a megfelelő impulzusok hatására ők maguk is 62 XI. évfolyam 4. szám — 2001. április
