Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 4. szám - KÖZÉLET - Murawski Magdolna: Nevelés régen és ma, Közügy-e a pederasztia?
váratlanul agresszívekké válnak, és az erőszakot mindig a legkisebb ellenállás irányában adják majd tovább (nők, gyermekek, idősek, védtelen állatok, stb.). Aki az amerikai szerző által vázolt helyzettől meg akarja kímélni magát, annak nemcsak az amerikai közneveléssel ellentétes irányban kell tájékozódnia, hanem tartózkodnia kell mindennemű szélsőségtől. Az a két szélsőség, mely a legtöbb anomáliát produkálja, egyrészt az ún. germán típusú vagy porosz nevelés, másrészt a túlzott vagy rosszul értelmezett liberalizmus. A porosz nevelési elvek, már ahol még gyakorolják őket, nemcsak többségében neurotikus, felszabadultan viselkedni képtelen, mindenféle lelki nyavalyáktól sújtott felnőtt nemzedékeket produkálnak, hanem egy könnyűszerrel fanatizálható tömeget, melytől igen távol áll az önálló gondolkodás. Ergo egyértelmű, hogy kinek áll érdekében az effajta nevelés meghonosítása és kultiválása... diktátoroknak, zsarnokoknak, az „Oszd meg és uralkodj!” elvét valló, számító és mások sorsa iránt érzéketlen, csupán a saját hasznukat néző alakoknak. Az ún. „liberális” iskola szorgalmazói sem sokkal különbek az előbbieknél. Aki a rábízott lelkeket nem tekinti embernek, tiszteletben tartandó és minden lépésében segítendő egyéneknek, az sem tud a nevelésről semmit. A formális tisztelet, mely az ő interpretációjukban csak egyet jelent: mindennemű perverzió és aberrált vagy deviáns viselkedésforma tiszteletben tartatását, egészségtelen kultuszát, valójában nem tisztelet, csak erőszakos szektásság. A hangoskodó kisebbség erőszaktétele a csendes többség fölött, mely ezt undorodva vagy dühöngve tűri, de semmiképpen sem ért egyet vele. A túlzott liberalizmus következménye hosszútávon végül is az, amit Fáy István cikkében vázolt, vagyis nem tekinthető követendő példának. Jó évtizede hajtogatjuk már, hogy az amerikai nevelés importját tűrjük kénytelen-kelletlen. Nos, ezek a nevelési elvek már szülőhazájukban is levitézlettek, amint a fenti példa is illusztrálja, épp ezért semmi értelme, hogy ezek után meghonosítsuk, hiszen bennünket is ugyanarra a következtetésre fog juttatni - pár évtizedes késéssel. Akik viszont tudván-tudva, hogy amit ránk tukmálnak, az nem jó, ismét csak nem tekinthetők úriembereknek, mert hiszen miféle úr az, aki a lovagiasság elemi szabályait nem ismeri...? A háttérben egy világméretű szellemi rabszolgaságon dolgozó team nemtelen „munkája” érhető itt tetten, ha figyelmesen gondoljuk át, mi a fenti tettek mozgatórugója: az agymosodának tekinthető TV-műsorok, sajtóorgánumok, rágógumi-zenerádiók, ízléstelen könyvek és sajtótermékek és mindazon „szellemi termék”-nek csúfolt szubkultúra egyazon alantas terven dolgozik, vagyis az önálló gondolkodásról való leszoktatáson, a szellemi-lelki terroron, a társadalom manipulációján, kiszolgáltatva azt egy maroknyi csoport alantas igényeinek és sorsrontó szándékának. Ezt sugallják már az óvodáskorúak számára készített rajzfilmek is, melyek erőszakos viselkedésformát tanítanak a kicsinyeknek, mint afféle jópofaságot, majd folytatják a „másság” mindennapos sulykolásán ifjúsági és felnőtt műsorokban, filmben és kabaréban „jópofizva”, és a normális viselkedésformákat kiszorító lelki-szellemi salaktermékekkel betetézve. S hogy kik azok, aki mindig csak másak akarnak lenni, mindenki mást letaposva, kiszorítva, azon már egy ötéves gyermeknek sem kell túl sokat filozofálnia, hogy megtudja. A helyes nevelés nem az atyai pofonoktól lesz hatékony, hanem a mindenkori következetesség miatt. Minden gyerektől lehet követelni, de a pedagógiában a leghelytelenebb, a legdurvább hiba az, ha egyszer megkövetelünk valamit, amit máskor megengedünk. S ha valamit igazán követendőnek fog tekinteni az ifjúság, az a helyes viselkedésmodell, magyarán szólva a szülőnek kell példaadóan viselkednie a saját és gyermeke érdekében. A XX. század pedagógiájában a leghelytelenebb modell pedig azon generációk viselkedése volt, melyek megterveztek, kiviteleztek két világháborút, majd egy Új Hevesi Napló 63
