Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 4. szám - KÖZÉLET - Fáy István: Tegnap és ma
megfelelő. Ugyancsak itt örökítették meg az „osztályfőnöki megrovást” is, ha arra a tanuló okot szolgáltatott. Mindezeket azonnal alá kellett íratni otthon, és másnap reggel bemutatni tanárunknak. Ilyen módon az iskola és a szülők kapcsolata folyamatos és nagyon harmonikus volt. Ha ma erről beszélünk a TV és a diszkók által nevelt inaknak a komputerek világában, magunk is érezzük, hogy olyan ez nekik, mintha az elsüllyedt Atlantiszról regélnénk. Teljesen megfordult a világ fél évszázad alatt, mert a szülőkből lett a gyermek, a gyermekekből pedig a mindentudó felnőtt. A különbség mindössze az, hogy abban az időben apánk, anyánk és tanítónk ismerte jó és rossz hajlamainkat, így nagy szeretettel igyekeztek helyes irányba terelni bennünket. A mai fiatalok azonban kézlegyintéssel intézik el a maradinak nézett „my old man"-1 vagy a „mom ”-ot. Napjaink pedagógiai elve, hogy minden gyerek hajlamainak megfelelően, teljes szabadságban fejlődjön a szülők és a tanítók befolyása nélkül. Nagyszerű példát láttam erre néhány héttel ezelőtt az egyik félórás TV „comic” műsorában. A 35-40 év körüli jóarcú, nyilván tisztességes keresetű apa felmegy az emeletre, ahol bekopogtat egy ajtón. Háromszori kopogtatásra nincs válasz. Először a szobát látjuk. A falon Elvis Presley és Michael Jackson bekeretezett képe, azonkívül rock-sztárok és marslakónak öltözött gladiátorok, azaz néhány futball-szupersztár portréja. Ezután az ágyra irányul a kamera, amelyen egy 10-12 éves fiú, fülén hallgatóval, eltorzult arccal rángatózik, mintha vitustánca lenne. Az apja háromszor szólítja: „Frankie, Frankie, Frankie". Mivel nem kap választ, megérinti a fiú vállát. Az dühösen lekapja a fülhallgatót, és gyilkos szemekkel ráordít az apjára: „Mit akarsz, nem látod, hogy dolgom van?” (Don”t you see I am busy?) Mire az idiótát játszó papa: „Bocsáss meg, fiam, hogy zavartalak, majd ha már ráérsz, megint feljövök, mert szeretnék veled beszélni. ” Mindenki jól tudta, hogy az apa nem gyengeelméjű és legszívesebben lekevert volna a pimasz kölyöknek két hatalmas pofont. Mégsem tette, mert ott áll a személyes szabadság és az „alapvető emberi jogok” tilalomfája. Ezt a gyermekek „védelmében”, a „child abuse” (gyermekkínzás - a Szerk.) megakadályozására, törvény erejével biztosították oly módon, hogy tettlegesség esetén a suhanc, vagy az ifjú hajadon bemegy a rendőrségre és feljelentheti apját és anyját. Sajnos, ez már sokszor előfordult, főleg amikor az apa kábítószert élvező gyermekének - aki lopni is képes volt, hogy napi adagját megszerezze - egy-két kijózanító pofont adott. Mondani sem kell, hogy a törvény előtt minden alkalommal az iíjúnak lett igaza, „demokratikus jogainál” fogva. Több ilyen esetről olvastam. Érdekes módon az általános 3- 8 hónapi szabadságvesztés végrehajtását minden ítéletnél felfüggesztették, hogy az elítélt apa, felperes gyerekének biztosítani tudja a lakást, élelmet, ruházkodást és a zsebpénzt. Mert ebben a „lótuszevő” szabadosságban a törvény kizárólag a gyermekeknek biztosítja a „jogát". A szülőknek csak kötelességei vannak. Január 8-án aztán a lapok közölték demokráciánk minden nemzetet és jogrendszert felülmúló új törvényét az ifjúság jogainak védelmére, mely a szülőket és a tanárokat, illetve azoknak már régen nem létező jogait végérvényesen kikapcsolja vadon burjánzó utódaik neveléséből. Többen nagyon megdöbbentek ennek nyilvánosságra hozatala olvasásakor, még a törvényhozás egyes tagjai is. Én nem, mert számomra a mai világban már semmi sem meglepő. Arról van szó, hogy egy törvényjavaslat törvényerőre emelkedett Ontarióban. Ezt Mr. Frank White, a „tájékoztatás szabadságának koordinátora” (Freedom of information coordinator) fogalmazta meg. A javaslatot tartományunk parlamentje elfogadta. Két egészen meglepő újítást tartalmaz: Új Hevesi Napló 61
