Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 4. szám - KÖZÉLET - Fáy István: Tegnap és ma
Az orvosi táskát kicserélte. Maradjunk Egerben. Itt tevékenykedett annak idején mint újságíró Herbst Ferenc, akit később Ősz Ferencként ismert meg az egész ország. Jó barátok voltunk. Ismerte a házasságellenes elveimet. Sokat beszélgettünk, sokat vitatkoztunk erről is. Azután, ahogyan ez lenni szokott, ő is megnősült, én is megnősültem. Tomboló nyár, rekkenő hőség: irány a strand. Ki az, akivel összeakadunk? Feri.- Ferikém! Bemutatlak a feleségemnek. A strandon alig pár tízezer ember. A politikában a fejünk felett Damoklész kardjaként a minden nyárspolgári csökevényt elutasító Rákosi-rendszer. Feri gálánsán meghajol, és kezet csókol a nagy nyilvánosság előtt, és azt mondja:- Gratulálok! Asszonyom, Ön nagyobb tettet hajtott végre, mint egy bolhacirkusz betanítása! Majd rám nézett:- Te pedig beléptél a hülye, de becsületes emberek sorába! Fáj István éá wia Lapunknak több ezer olvasója van, akik tanulmányaikat a két világháború között végezték. Ezek valamennyien jól tudják, hogy abban az időben a nádpálca egészen 14 éves korig a nevelés nélkülözhetetlen eszköze volt. Jól emlékeznek tehát a „tenyeresre”, „körmösre” és a „fenekesre”, amelyet a szülők által erre felhatalmazott „szülő” — a tanító - osztogatott, kinek-kinek aszerint, ahogy megérdemelte. Odahaza a csintalan nebulót apja vagy anyja egyszerűen a térdére fordította, és attól függően, hogy mennyi „rossz fát tett a tűzre”, tenyerével vagy nadrágszíjjal tángálta el, és ezzel elintézte a „családi ügyet”. Nem hiányzott azonban - különösen a szájaskodás és szemtelenkedés esetén - néhány jól irányzott atyai pofon sem. Ha mai szemmel nézzük azt a világot - amikor a szeretetteljes szigor tettlegességet alkalmazott, hogy a csemete vadhajtásait nyesegetve egyszer sürűlombú, egészséges, sudár fává nőjön -, úgy tűnik, mintha ez a kőkorszak brutális gyermeknevelése lett volna. Egy nagy eredményt azonban nem lehet letagadni: az általános képességű gyerek 10 éves korában helyesen irt, fogalmazott, hibátlanul tudta a négy alapműveletet, a szorzótáblát, ismerte hazája történetének legfontosabb eseményeit és földrajzát, a bibliai történeteket, nem is beszélve a sok versről és dalról. Az egészen természetes, hogy a negyedik parancsolat maradéktalanul megvalósult a gyakorlatban. E kemény nevelés ellenére sem jutott egy lánynak vagy fiúnak sem az eszébe, hogy lázadozzon, mert érezték, hogy e szeretetteljes szigor a jövőjüket szolgálja. Mikor tízévesen a középiskolába (polgári, gimnázium) kerültünk, osztályfőnökeink mindjárt az első napon kiosztották a kis szürke „ellenőrző könyvet”, melyben még egy-két óra mulasztást is igazolni kellett a szülőknek. Ebbe írták be negyed- és háromnegyed évenként az „intőt” abból a tárgyból, melyben a diák előmenetele nem volt 60 XI. évfolyam 4. szám — 2001. április
