Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 4. szám - KÖZÉLET - Cserniczky Dénes: Derűs percek
megvacsorázott és lefeküdt. Megválasztása után pár nappal is éppen, hogy ágyba került, amikor eszébe jutott egy igen talányos teológiai kérdés.- Majd megbeszélem a pápával - gondolta. Hirtelen felült.- De hiszen én vagyok a pápa... Szelíden mosolyogva hajtotta fejét vissza a párnára.- Majd megbeszélem az Úrral. Ugyancsak Olaszország. Maradjunk Rómában (hisz minden út Rómába vezet). Élt itt Rómában egy márki. Nem volt ő híres semmiről. Nem volt sem hős, nem volt hihetetlenül gazdag, egyszóval nem volt semmi olyan, amiért lépten-nyomon emlegették volna. Egy valamije volt csak, amivel kiemelkedett embertársai közül. Azzal, hogy 106 éves volt. Ez bizony nem semmi, pláne, ha hozzátesszük azt is, hogy ép, egészséges, mozgékony öregúr volt. Az olaszok általában vallásos, templomjáró emberek. így volt ezzel a mi márkink is. Mígnem egyszer elmaradt. Heteken keresztül nem látták megszokott templomában a megszokott helyen ülni. Beteg? Nem volna csoda, hiszen túl van a legszebb férfikoron. Az sem volna csoda, ha még komolyabb történt volna. Egy napon Róma valamelyik zegzugos utcácskájában sétálgatott egy fiatalember, akit szorosabb kötelék fűzött az idős arisztokratához, és mit lát? Szembejön vele az öreg márki a maga 106 évével.- De örülök, hogy látom, kedves márki - lelkendezett. - Mi történt Önnel, hogy heteken keresztül nem láttuk a templomban, hiszen Ön olyan vallásos.- Tudja, fiam - válaszolt a márki -, ennek nagyon egyszerű magyarázata van. Ha már a Jóisten ilyen sokáig megtartott erőben-egészségben, nem akarom felhívni magamra Őszentfelsége figyelmét!!! Huszti Zoli bácsi jól ismert alakja volt Egernek (no, most már itt vagyunk a magyar Rómában, Egerben). Nagyszerű muzsikus, kiváló karmester hírében állt, és ezek mellett örökmozgó is volt. Kulturális eseményt elképzelni sem lehetett nélküle. Szerencsés emberként atyai jó barátomnak mondhattam Zoli bácsit. Ő mesélte el a következő történetet. Jó barátom volt X.Y. (a mostani népszámláláskor sem kellett feltüntetni a személyi nevet - Szerző megjegyzése). Frissen végzett jogász volt, s mint ilyet, kinevezték egy vidéki városba valamilyen funkcióba. Leköltözött. Kivett egy albérletet, ahogy ez szokás ilyen független legényembemél. Iratait egy orvosi táskához hasonló alkalmatosságban hordta. Ez lett a veszte. Egyik éjjel zörgettek az ablakán.- Doktor úr, keljen fel! Édesanyám nagyon beteg. Tessék kijönni hozzánk! Barátom kinyitja az ablakot.- De, jó ember, én nem vagyok orvos, én jogász vagyok!- Doktor vagy nem doktor?- Doktor vagyok, de jogi doktor!- Doktor vagy nem doktor?!! - ez már igen fenyegetően hangzott. Mit volt mit tenni, felöltözött, felült a szekérre. A tett színhelyén azonnal látta, mint laikus, hogy egy egyszerű megfázásról van szó, ami magas lázzal jár. Elküldött a patikába valami lázcsillapítóért. Ezt beadta a betegnek és hazament. Másnap jött a fiatalember.- Doktor úr! Édesanyám meggyógyult. Maga egy csodadoktor! El kellett menekülnie a városból. Új Hevesi Napló 59
