Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 4. szám - KÖZÉLET - Cserniczky Dénes: Derűs percek
lurkónak. Anakronizmus úgy, hogy ma már nincs tere a folklorizmusnak, a parasztkultúráknak. Ha akarjuk, ha nem - az oktatásban a legkevésbé. A János vitéz, mint hausmärchen, tündérmese talán nem hat annyira a gyermeki képzelőerőre (s itt megint figyelembe kell venni a hozott otthoni örökséget és a társadalmi tagozódást is) mint gondoljuk, de nem-tanítása ugyanolyan badarság lenne, mint házat építeni fundamentum nélkül. Csak akkor fogadjuk el, hogy a 21. század elejének gyermeke máshogyan fogadja be, mint ahogyan azt a középkorú pedagógus konzerv-attitüdje megelőlegezte neki. A mese lényege éppen valamely leleményes módszer, amelynek segítségével a hős valami nehézségen vagy veszélyen győzedelmeskedik. A gyerek persze magyarázkodik: ha nem kell a mosásra figyelni, akkor könnyedén létrejön a szerelmi bájcsevely Jancsi és Iluska között, s akkor talán (továbbszőve a fonalat) a gondos leány figyelmezteti a fiút az elkóricáló nyájra - s akkor nincs konfliktus, de történet sem. A praktikum ez esetben megöli a szüzsét. (A történet persze folytatható, s elvihető más irányba is, talán éppen a szappanoperák törvénye szerint). A ma gyermeke mítoszra vágyik, nem szimpla parasztmesére. Ha ez utóbbit kapja, önkéntelenül is ironikussá válik, parodizál. Fölújítja a kopottas kópiát. Megnyugtattam hát aggódó ismerősömet: a hiba nem benne, s nem is Petőfiben van. Sőt, egyáltalán nine- hiba. A hiba talán az elvárásban van. A „kollektív képzelet” - mint várható válaszleheto alfája egy időszakot véglegesen és bizonyosan lezárt, jöhet a hagyományt nem tisztelő individuum, ami ismeret hiányában kedvesen pimasz, meghökkentő és eltérő, a konzervatív klisék ellenében őszinte és pofonegyszerű. Az élet komoly dolog. Komolyan is kell venni. De humor nélkül végzetesen komoly, sőt komor lenne. Az ember jön-megy, csetlik-botlik a mindennapi életben. Itt is történik valami, ott is hall valamit. Ezek aztán lerakódnak az ember tudatában, vagy még lejjebb, a tudatalattiban. Most fogtam egy kis csákányt és nekiláttam, hogy ezeket az apró-cseprő dolgokat kibányásszam. Kezdjük talán XXIII. János pápával. Rendkívül szimpatikus, színes személyiség volt. Tudott dolog, hogy végtelen egyszerű családból származott, így keményen meg kellett küzdenie mindenért. O pedig szelíden küzdött, és egyre feljebb került a mennybe vezető ranglétrán már itt a földön. És eljött a nap, amikor a világ minden tájáról összehívott biborosi konklávé őt választotta pápának. Ő lett a katolikus egyház látható feje. Ez a szelíd, mindig mosolygó ember egyik pillanatról a másikra a földi ranglétra talán legmagasabb fokán találta magát. Egy világ hódolt neki. Ő pedig továbbra is mosolygott és hordozta a keresztet, mely meg volt terhelve a rábízott nyáj milliónyi gondjával-bajával. Mivel a papok is emberek, így napjai nagyjából úgy teltek, ahogy más embertársának is: reggel felkelt, intézte a dolgait, délben megebédelt, délután folytatta tevékenységét, este Akár maga az élet. Cserniczky Dénes 58 XI. évfolyam 4. szám — 2001. április
