Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 4. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Tusnády László: Gondolatok Németh László esszéiről
mutattak. Nekünk is kötelességünk viszonozni a minket megbecsülő népek szeretetét. Művelődésük, szellemi értékeik iránt érdeklődnünk kell. Németh Lászlót az idő igazolta. Az ő halála után került be Kosztolányi egyik gyönyörű gondolata az egyik nagyon fontos török középiskolai irodalmi tankönyvbe, szöveggyűjteménybe. Ez az idézet a Török Pen Klub elnökének, Ya§ar Nabi Nayimak a költői mesterségről írt könyvéből való. Ebben a nem túl terjedelmes, összegző művében a szerző háromszor hivatkozik a mi Kosztolányinkra. Sőt nem olyan régen nyilatkozott Petőfi kínai fordítója, Hszing Van-seng arról, hogy a nagy magyar költő minden versét lefordította anyanyelvére, és Petőfi középiskolai anyag Kínában. Ezek a jelenlegi és Németh László hajdani gondolkodását igazoló jelenségek, adatok fölöttébb örvendetesek a számunkra. Németh László éles szeme ezeket látta meg előre, ezeket sejtette meg. Ezek a tények, és hasonlóak voltak nagy íróink életében is, és nem a nyugati művelődés tagadásaként, nem a jó értelmű nyugati kapcsolatok csökkentése, esetleges támadásaként mondta el, tárta fel őket. Nem csupán ezen a területen jellemezte őt a nagy nyitottság. A művészetek és a különböző tudományágak békés párbeszédét is lelkesen, meggyőző erővel hirdette. Hódmezővásárhelyi boldog tanári éveiben megismerte foglalkozásunk varázsát, egyedüli igézetét. Tudta jól, hogy másképp, más logikai megközelítésben ragadja meg a különböző tantárgyakat egy serdülőkorban lévő fiatal, és ettől nagyon eltérő módon egy olyan felnőtt, aki egy-két évtizedes kihagyással ül be az iskolapadokba. Ennek az utóbbinak mélyebb lehet az általános látása, de nehezebben alkalmazkodik egy-egy tantárgy logikájához. Fontos volt a számára, hogy hidat épitsen a különböző művészeti és tudományos ágak között. Fő gondja volt ekkor a hátrányos helyzetű, alföldi fiatalok felemelése, szellemük pallérozása. Hallatlan öröm töltötte el, ha sok évvel később egy-egy ilyen tanítvány szép eredményével, sikerével találkozhatott. Rendkívüli szerepet tulajdonított a tanítóknak. Különös, ahogyan éppen ő, a híres író hasonlította össze azt, hogy hogyan hathat az író és a tanító az emberekre, a jövőre. Az író kiszolgáltatottabb. Nagy távolság választja el, választhatja el az emberektől. Befogadásában sok a véletlen elem. A tanító közvetlenebbül érhet el eredményt. A nemzet, a jövő sorsa ténylegesebben ott van a kezében. Szép a küldetése, de ezzel párhuzamosan nagy a felelőssége is. Külön hosszan lehetne csak kifejteni azt, hogy Németh László abban is hű nagy hazai elődeihez, hogy hozzájuk hasonlóan a nyelv az ő számára sem volt holmi rideg üzleti eszköz. Tisztában volt azzal, amit egy perzsa közmondás úgy fogalmaz meg, hogy a nyelv a lélek tükre (hasonló gondolata Senecának is volt). Érdeklődése majdnem határtalan, korlátlan volt. Annyira az volt, hogy szinte túljutott az emberi lehetőségeken. Örökké törekedett a tárgyilagosságra, és néhány indokolt, ritka kivételtől eltekintve, mindig is az volt. Zsenialitása segítette legjobban, leginkább abban, hogy annyi és annyi területen sikerült meglátnia a lényeget. Müveiből eleve az sugárzik, ami a nagy olasz reneszánsz alkotókat is jellemezte: Az emberi szellem számára nincs lehetetlen. Óriási nyelvtudása tette lehetővé, hogy az egyik igen gazdag magyar műfordítói életművet hagyta hátra. Közvetlen tapasztalatait több írásban összegezte. Nyelvünket egy olyan óriási fához hasonlította, amelynek bizonyos ágait a történelem viharai megtépázták, törtek le belőlük. Ezt a hiányt pótolta a nyelvújítás. Ez szükséges beavatkozás volt, ám általa az újabb és újabb nemzedékek egyre inkább eltávolodhatnak az ősi gyökereinktől, attól az állapottól, amelyben a nyelvünkön még a későbbi beavatkozás nélkül szinte mindenki ki tudta magát fejezni eredetien, magyarosan. Nem Kazinczy szelleme ellen, Új Hevesi Napló 43
