Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 4. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Tusnády László: Gondolatok Németh László esszéiről
hanem annak a világában, hangsúlyozta Németh László azt a nyelvi erőt, tiszta zamatot, törzsökösséget, amely a régi irodalmunkban felfénylik. Ehhez a hagyományhoz, patinás nyelvi tisztasághoz kell hűségesebbnek maradnunk ősi forrásainkhoz. Hiszen jól tudjuk, hogy lehet valami magyartalan még akkor is, ha az egész szövet csupa magyar szóból áll, de ha valaki a szakmáját nem tudja elmondani, átadni eredeti magyar szavakkal, akkor hogy lehet ugyanezt elvárni azoktól, akik az adott szakmát éppen hogy csak ízlelgetik? Azt is nehéz elhinni róla, hogy valamelyik idegen nyelven mindent tökéletesen ki tud fejezni, hiszen akkor hogy van az, hogy ez épp anyanyelvén nem sikerül. Lehet, hogy mindez így tömören, első pillanatra furcsán hat, hiszen Németh Lászlót szokás úgy idézni, mint a nyelvújítás és egyben Kazinczy ellenfelét. A valóság viszont az, hogy Németh László bizonyos görcsöket, merevségeket akart feloldani. A megújított nyelv a „fentebb stíl” a mi nyelvi valóságunknak az egyik oldala. Viszont a nyelvújítás óta az egykori görcsöknek oldódniuk kellett volna - oldódtak is a legnagyobbjaink műveiben, de bizonyos esetekben inkább romlott a helyzet. A jelenlegi és a hajdani, a Kazinczy korabeli állapot már nem azonos. A szükséges és új szavak megszülettek. A jelenlegi egymilliónál több szavunk épp a gazdag képzési, szóösszetételi lehetőségeink, a poétikai réteg további fejlesztése alapján, alkalmas arra, hogy a távoli jövőben akár huszonöt-harmincmillió új szóval gazdagodjon nyelvünk, ezért szókincsbeli elszegényedésünk egyértelműen lelki sorvadást, szellemi sivatagosodást jelent, és nem lehet és nem szabad nyelvünk állítólagos gyengeségeivel védekezni, takarózni. Maga Kazinczy Ferenc elismerte, hogy az újítók és a változtatást nem kívánók a nyelvünk szeretetéből indultak ki. Most viszont más az alaphelyzet: bizonyos idegen szavak fétisként jelennek meg, és felfalják a már meglévő, gyönyörű eredeti szavainkat. Erről a káros divatról mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy a magyar nyelv iránti szeretet irányítja. Ha Németh Lászlónak fenntartása volt is valamivel kapcsolatban, ő az adott kérdést nagyon árnyaltan vizsgálta meg, és mind ő, mind Kazinczy Ferenc anyanyelvűnk igazi szeretetéről tett tanúbizonyságot. Én ezt akarom hangsúlyozni. Németh László érdeklődésében is fel lehet fedezni a mi művelődéstörténetünk erővonalait: nem véletlen, hogy kiemelt szerepet kap munkásságában az olasz kultúra. Izgatták Dante „érckürtjei”, azok a csodálatos terzinák. Eredetiben figyelte ezt a páratlan verszenét. Rendkívüli módon érdekelte a költőnek és a korának a kapcsolata. Dante kinőtt az időből, de adott korában leginkább az akkor felvetődő kérdésekre kellett válaszolnia. Ahogyan ő ezt megtette, amilyen tehetséggel, amilyen szinten, azáltal vált ő oly egyedülivé. A későbbi korok legkiválóbb kutatói sem tudnak megnyugtatóan eligazodni abban a kérdésben, hogy jóval korábban milyen volt egy-egy géniusz és a kor kapcsolata, és mindez miért lehet érték nekünk, későbbi embereknek, olyanoknak, akiktől az a hajdani kor fölöttébb távol áll. A roppant méretű ariostói eposz lényegét több hazai irodalmárunk nem látta, félreértette. Németh László viszont az eposz-őserdőben olyan összefüggéseket fedezett fel, amelyeket a mostani, magyar Ariosto-kutatóink is boldogan idéznek. Giordano Bruno fordításra, Galileo Galilei drámaírásra ihlette. A nagy olasz fizikus, matematikus, csillagász sorsában a saját helyzetére, végzetére ismert. A nagy tudósok, történelmi hősök élete, sorsa, gondolkodása, lelki mozgása rendkívüli módon érdekelte, izgatta. Ez összefügg az ő igen sokrétű gondolkodásával. (Folytatjuk) 44 XI. évfolyam 4. szám — 2001. április
