Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 4. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: A férfi, aki alumíniumot tudott hegeszteni
szocializmus építésének élcsapata. Meg hogy ők a vezető erő. A végén kérdezni is lehetett. Az egyik hegesztő srác megkérdezte, hogy ha ők a vezetők, miért nem a górék bútyáznak? A pasas nem is válaszolt, csak otthagyta őket, mint az a bizonyos Szent Pál az oláhokat. Hát persze, mert civilben az is üzemvezető volt. Miután levizsgáztak, szétdobták őket az üzemekbe. Ahová éppen hegesztő kellett. Ö a szereidébe került, elég jó kezdő fizetéssel. Állványokat kellett hegesztenie. Hamar belejött. Lánggal, CO-val, villannyal egyaránt jól dolgozott. No meg azért is szerették a főnökei, mert bármikor számítani lehetett rá a rendkívüli túlóráknál. A munkásszállón lakott, nem várta otthon se feleség, se gyerek. Az üzemben egyetlen speciális szakember volt, aki alumíniumot is tudott hegeszteni. Egyik nap valahogy a szemébe pattant valami szikra. Azt mondta az orvos, hogy jó esetben fél év múlva tud újra munkába állni. Az export meló meg ott állt, a górék a fejüket verték a falba, hogy oda a prémium. Aztán az üzemvezető gondol egyet, és leszólt telefonon a művezetőnek.- Azonnal küldd föl hozzám azt a Balogh gyereket!- A Pistát?- Azt hát. De ne kérdezz, drága elvtársam, hanem cselekedj! Ezen múlik a te prémiumod is! Áll a szovjet export. Érted? Ez politikai kérdés, államérdek... Balogh Pista behúzott nyakkal kopogtatott a főnök ajtaján. Arra gondolt, hogy biztosan eltolt valamit, most azért fogják felelősségre vonni. Különben minek hívatnák ilyen sürgősen? A lépcsőn a csoportvezetőjével találkozott, aki lángvörös képpel, magában motyogva ballagott lefelé. Még a köszönését se fogadta.- Hívatott, Puskás elvtárs?- Igen, édes fiam, hívattalak. Először is gratulálni szeretnék neked, hogy ilyen gyorsan belejöttél az itteni munkába. Mondhatnám, hogy szinte fél év alatt te lettél az üzem egyik legjobb hegesztője. De hiszen ezt láthatod a fizetési borítékodon is. Gondolom, te is hallottad, mi történt a Nagy szakival. Tragédia neki, tragédia a családjának, és tragédia az üzemnek is, hiszen ő az egyetlen alumíniumos hegesztőnk. Ha leáll az export, én nem is tudom... Még tán az országnak is tragédia lesz... Drága Balogh elvtársam, mit gondolsz, meg tudnád tanulni?- Mit? Az aluhegesztést?- Azt hát. Külön prémiumot utalnék ki neked már a tanulóidődben is. Export prémiumot...- Tudja, az a helyzet, hogy én már többször is dolgoztam az öreg mellett. Stikában megmutatta. Csak hát papírom nincs róla...- Édes fiam, drága Balogh elvtársam, leszarom én azt a papírt! Csináld! Délutánonként meg eljársz arra a kurva tanfolyamra, aztán hat hét múlva megkapod az oklevelet. Jó?- Nekem jó, ha maguknak jó... így lett suta Balogh Pista univerzális hegesztő, az üzem legjobb fiatal szakembere. Teltek-múltak az évek. Balogh Pista lassacskán beilleszkedett a városi környezetbe. Már a beszédén is csak a vájtfülüek tudták fölfedezni a tiszaháti anyanyelvet. Ha nem a munkásszállón lakott volna, akár le is tagadhatná a vidéki rokonait. No igen, a fizetéséből akár albérletre is telt volna, de oda éppúgy nem vihette föl a szerelmeit, mint a munkásszállóra. Akkor meg minek urizáljon? Itt legalább a haverok közel vannak. Hanem egy nap — éppen délelőttös műszakban dolgozott - egy röhécselős lánycsapat vonult végig a hangáron. Csak úgy visszhangzott a hatalmas csarnok a nevetésüktől. Volt köztük egy hosszú, szőke hajú, hosszúcombú lány. Húsz év körülinek nézte. Szinte a lélegzete is elakadt, amikor kacéran visszaintett neki. Ott helyben 20 XI. évfolyam 4. szám — 2001. április
