Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)

2001 / 3. szám - KÖZÉLET - Murawski Magdolna: A márciusi ifjak és a sajtószabadság mai szószólói, A Makovecz-uszoda igaz története III.

Ha mai fejjel gondolunk vissza Wesselényi „bűnére”, nem lehet nem megdöbbenni azon az ostobaságon és tömény rosszindulaton, mely képes volt perbe fogni egy embert csupán azért, mert a saját pénzén saját nyomdát vásárolt, hogy így kerülhesse meg a cenzúra mindennapos kötözködését és valódi, szabad sajtótermékeket adhasson ki. A jogrendszer olyan elmaradott volt, hogy a saját pénzén vásárolt nyomdát el lehetett kobozni és ezt a „rebellis tettet” megtorolni. Egy élete virágjában lévő férfit meg lehetett alázni, az egészségét szántszándékkal egy nyomorult várbörtönben tönkretenni, csupán mert úgy merészelt élni, ahogyan azt manapság bárki megteheti, akinek erre pénze van. De nem lehet felháborodás nélkül elmenni azon tény mellett sem, hogy a szellemet, az értelmet ilyen bosszantóan alantas módon igyekeztek megbéklyózni azok, akik hasonló kvalitásokkal nem rendelkeztek, s mindezt csupán azért, mert Wesselényi megpróbálta megosztani gondolatait honfitársaival, és a maga nemes eszméit, a reformkor eszméit eljuttatni másokhoz is, akik ezt (nem mellékes körülményként említendő) igényelték. A történelem és az isteni igazságszolgáltatás végül nem az elnyomóknak adott igazat, hanem - ahogyan az már lenni szokott — a látszólag bukott hős oda kerül nemzeti tudatunkban, ahol őt hely illeti: szeretet és megbecsülés övezte nemzeti értékünkké, példaképünkké vált.

Márciusban mindig megemlékezünk a sajtószabadságról, és március 15-e a sajtószabadság ünnepe is. Minden évben újra meg újra feltesszük magunknak ezt a kérdést: vajon létezik-e valódi sajtószabadság ott, ahol csupán az egyik fél jut szóhoz, a másikat néma hallgatásba próbálják burkolni, mintha nem is létezne...?! (Szerző nem mulasztja el megemlíteni azt a tényt, hogy Egerben, a kultúra és szabadságszeretet fellegvárában lapjának egyetlen tagját se hívták még meg a március 15-e előestéjén hagyományosan megrendezett sajtófogadásra, holott köztudomású, hogy egyetlen sajtóorgánum létezik Dobó városában, mely nem ismeri és nem gyakorolja a cenzúrának még azt a legenyhébb fokát sem, mellyel úgymond „kiigazítják” az olvasószerkesztő — és sokan mások - által nem helyeselt részleteket. 1998 októbere óta pedig az Új Hevesi Naplót törölték az egri protokoll-listákról. A kommentárt a Nyájas Olvasóra bízzuk.)

A sajtószabadság alapja a szabad gondolat, és annak közlési lehetősége. Természetesen nem gondoljuk azt, hogy minden gondolat lejegyzésre érdemes, mert hiszen hol maradna akkor a hófehér papírlap, no meg az olvasóközönség tisztelete. Az újságírás mindenkori erkölcsi alapja az az igazságszeretet, és a tárgy, valamint az olvasó iránti tisztelet, mely egyszerűen kizárja a hamis közlést, a ferdítést, bele- vagy félremagyarázást, azaz az igazság elleni agressziót, melyről a mai zsurnalisztika többnyire szól. Ahogy a művészet esztétikáját a maga megfoghatatlanságában is meg lehet fogalmazni, ugyanúgy nyomon követhető az újságírás erkölcsének megléte vagy hiánya. Ahogy a (jó) színész nem lehet beszédhibás, az énekes fahangú, az író fogyatékos szókincsű és káromkodós, vagy a légi akrobatika művésze kétbalkezes, a festő színvak, a szobrász képtelen a térlátásra, ugyanúgy a (vérbeli) zsurnaliszta sem lehet velejéig romlott, hazug és erkölcstelen. Nem szabad abban hinnie, hogy az a hír, amit ő felfúj, körbeír a maga ballasztjaival, holott belül üres az „anyag”, azaz nincs benne semmiféle hír, nemhogy szenzáció. Gyakran pedig még az is kiderül utólag, hogy az ún. „hír” nem is volt igaz egyáltalán... Újságíró az, aki utánajár a hímek, veszi a fáradságot, elmegy, elutazik, s nem pedig egy számítógép mellett ülve, készen kapott anyagból, főnöki utasításra halandzsázik, mikor milyen hangnemben vagy műfajban rendelik tőle az aznapi blablát. Tehát nem szolgaiélek, hanem autonóm egyéniség, aki igaza tudatában teszi és írja azt, amit maga után az utókornak hagyhat - jóllehet, mindig a jelenkornak, vagyis a mának dolgozik elsősorban. Tájékoztat, s nem félrevezet. Tisztázza a rábízott kérdést, nem pedig „elkeni”, s ha megoldani nem is tudja, de

70

XI. évfolyam 3. szám —2001. március