Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)

2001 / 3. szám - KÖZÉLET - Patkós Attila: Hamvazószerda üzenete, Miként enyhítsük, oldjuk a gyász keltette fájdalmat?

vendégpáros: a magány és egyedüllét. Bevonulásuk az itt maradó hitvestárs életében igen nehéz, megpróbáló szakasz kezdetét jelenti. Búskomorság, kedélybetegség, keserű könny, vagy befelé sírás, álmatlanság, tépelődés környékezi az immár özvegyet. 3. Kétségek, lázadások és megnyugvások vibrálóan váltakoznak. Eközben az élet megy tovább, születnek és halnak; s bár jól tudjuk, ez így van rendjén - így kerek a világ -, mégis saját élmény szinten a legmegrázóbbak egyike. A halál lopva jön, mint a tolvaj, a legváratlanabb időben. Lehet tél vagy nyár, a körforgás szakadatlan. Ha a nyilvánvaló fájdalmak után az egyedül maradás meg anyagi nehézségekkel is jár, akkor kétszeresen nagy csapás éri a még itt maradót, s annál nagyobb szükségét érzi az együttérző segítségnek. A tengernyi fájdalomban enyhet a gyermekek, unokák élő lelke adhat. Már akinek megadatott az a kegyelem, hogy az övéi vegyék körül. Aki egyedül maradt, arra a biztos tudatra van szüksége, hogy sorsában mások is osztozni akarnak, szó szerinti részvéttel vannak iránta, beszélgetnek vele, hogy gondolatait kicserélhesse, mert különben csak önmaga és nagy vesztesége körül kereng-bolyong. Joggal várhatja, hogy ismerősei, jó barátai, munkatársai, közösségek tagjai keressék a vele való kapcsolatot. Természetesen ezt épp önmaga indíthatná el a legjobban. Vegyük figyelembe, hogy eleve vesztes pozícióba került, s már csak pusztán ezen az alapon is gyakran félénkségbe, visszafogottságba, bátortalanságba, elveszettségi érzésbe csap át, épp ezért nem szabad hagynunk, hogy az ilyen érzések felerősödjenek benne! Körültekintő tapintatossággal körül kell vennünk őt érdeklődő szeretetünkkel. Ugyanakkor azt is biztosan meg kell éreznünk, hogy mikor van szüksége az elcsendesülésre. Tudván tudva, hogy ilyenkor minden emberi szó kevés a vigaszhoz, de meg kell próbálni igazi érző, ,jobbik” lényünk, belső emberi, élő lelkünk legjavát adni, és akkor majd lassan oldódik, enyhül - mintegy magától - a szív fájdalma. S ez a magától, ez már a kegyelem, ami csakis a teremtő Isten élő lélek leheletétől való gyógyír a megtört szívű gyászoló özvegynek, ha ez a kegyelem áradhat rá. Hatására kisarjad és újjáéled a remény - ez egyben vigasz -, visszatér az élet- és munkakedv. Mert bár az élet feltartóztathatatlanul halad, de a szaporodó évek nem a halálhoz, hanem a kegyelmet adó Teremtőhöz visznek közelebb. Az út végén Ő áll, mint reménységünk szilárd bástyája, és minden rossztól, sanyargatottságtól megvéd. Ezért ne csüggedjen senki, mert működik a „ne félj, csak higgy!” 5. Aki elmegy a magányoshoz, ne gondolja, hogy hősiesen cselekszik pusztán azon az alapon, mert a feladat nehéz! Lehet, hogy a - látogatás - csak a panaszok hallgatása lesz. Ne felejtsük el azt sem, hogy a magányos embernek legelőször könnyíteni kell a lelkén. Hadd öntse csak ki a panaszait, mindazt, ami nyugtalanítja, aggasztja, és ha megértést tapasztal, a bizalmas beszélgetés után ritkulnak vagy el is tűnnek a panaszok. S a beborult égbolton ismét felragyog a nap, éltető melegét sugárzóan árasztva. Az élet megy tovább... A szeretetben elköltözött hitvestárs emlékét kegyelettel megőrizzük. 64 XI. évfolyam 3. szám — 2001. március

Next

/
Thumbnails
Contents