Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 3. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: Reggeli
T. Ágoston László- Éhes vagyok - szólt a kislány nyafogó, elnyújtott hangon és megrángatta az anyja kezét. Vékonyka, madárcsontú gyerek volt, botladozva követte az időnként megmeglóduló asszonyt, aki láthatóan sietett volna valahová, s terhére volt a kölöncként rácsimpaszkodó apróság. Az asszony a húszas évei végét taposta. Hosszú, szőke haja a vállát verdeste. Töredezett végén még látszottak az egykori barna festék nyomai. Le kellene vágatni -, gondolta - egy kis dauert rakatni bele, netán egy kevés melírt, ahogy hajdan szokta, de hát nem telik rá. Nem is tudja, mennyibe kerül manapság a fodrász. Évek óta be se tette a lábát az üzletbe. Fodrász, meg kozmetikus? No hiszen, a villanyszámlát se tudja kifizetni, nemhogy a haját rendbe rakatni. Pedig hajdan micsoda szép haja volt... Csillogó, vállra omló hajkorona, mint a tévéreklámokban. Ha végigment az utcán, mind utána fordultak a férfiak. A férje, a volt férje, a Pista is emiatt habarodott bele. Mindig azzal szórakozott, hogy szeretkezés közben belefúrta az arcát. No, azt is megette a fene... Végtére is nem lett volna ő rossz ember, ha nem kapott volna rá az italra. De rákapott, mint a legtöbb férfi a telepen, akik naphosszat munka nélkül ődöngenek az utcán, meg a munkaközvetítő iroda előtt. Egyik cigarettát szívják a másik után, szidják a kormányt, aztán a kocsmában kötnek ki. Először csak egy-két korsó sör, aztán egy féldeci pálinka is bele, a végén már haza se talál. Rohadt egy élet...- Ne rángass, anyu! Igazán, semmi rosszat se csináltam - szepegte a gyerek. - Most miért vagy dühös rám? Azért, mert éhes vagyok?- Jaj, dehogy vagyok én rád dühös - torpant meg az asszony. Lehajolt és megcsókolta a gyerek homlokát. - De tudod, hogy sietnünk kell. Ha nem értünk oda időben, a Teri néni elmegy hazulról, aztán annyi. — Gondolatban még hozzátette, hogy akkor lőttek a mai reggelinek, de ezt nem akarta kimondani a lánya előtt. Magának se szívesen vallotta be, mennyire kiszolgáltatott. Úgy jár takarítani, hogy reggelit meg ebédet is kér. Viszi magával a kislányt, s ha már ott van, neki is adnak valamit. Volt olyan nagysága, aki szóvá is tette, hogy nem óvoda ez, itt dolgozni kell, nem gyereket pesztrálni, no de akkor ő is kinyitotta a száját... Ezek az új nagyságák is megérik a pénzüket. Néhány éve még a pártbizottságon meresztették a ki ne mondjam, micsodájukat, most meg káefté igazgatók. Vajon honnét lett nekik egyszeriben saját vállalatuk? Miből? Melyik öregapjuktól örökölték? A Sztálin Jóskától, vagy a Kádár elvtárstól?- Vegyél föl, anyu, nem tudok ilyen gyorsan szaladni!- Jól van, gyere, fölveszlek - mondta, s ölbe kapta a gyereket a két szatyor mellé. - Látod, ezt a buszt is lekéstük. Olyan ritkán járnak, hogy beleőszül az ember, mire kivárja a következőt. Mert ezek se tudnak mást, csak árakat emelni - huppantotta le indulatosan a gyereket a megállóban. - Amikor elkezdtem dolgozni a Nagy Gyárban, még egy forint ötven fillér volt a buszjegy és kétpercenként jött a busz műszakváltáskor. Most már lassan száz forint lesz a jegy, és jó, ha húszpercenként bedöcög egy kocsi.- Mennyi az az egy forint, anyu? Adnak érte egy csokit? És a százért mennyit adnak?- Mit tudom én már, hogy miért mit adnak... Teljesen mindegy, mert nekünk se csokink nincs, se száz forintunk. Aztán tudod, ha jön az ellenőr bácsi, azt kell mondani, hogy anyu kilyukasztotta a jegyet, de te eldobtad.- Tudom, de anyu, milyen az a jegy? Új Hevesi Napló 27
