Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 1. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: Hóvihar II.
A gépkocsivezető nem válaszolt, így aztán hallgattak egy ideig. Néhány perc múlva Reszeli fészkelődni kezdett. Elővette a táskáját, kivett belőle egy szendvicset, és majszolni kezdte.- Maga nem vacsorázik, öregúr? Csomagolt valamit az asszony, de ottfelejtettem az asztalon.- Az én feleségem mindig beleteszi a táskámba. Tudja, ő rendes nő. Most is csinált vagy hat szendvicset, ahogy elnézem. Még reggelire is jut. Ha Szalai talál valami tanyát, bizonyosan akad ott valami harapnivaló maguknak is. Csapiár nagyot nyelt, mert hirtelen megéhezett ő is, de jól összehúzta a kabátja övét, behúzta a nyakát, és elindult hátrafelé, ahol a többi elakadt kocsit sejtette. A szél egyre vadabbul tombolt. Csak egészen közelről lehetett megkülönböztetni az autókat a hóbuckáktól. Az előbbinek ugyanis a szélámyék felőli oldalán még ki lehetett nyitni az ajtaját. Odament az egyik kocsihoz és bekopogott. Éppen a híreket hallgatták a bent ülők.- Mivel biztatnak bennünket, sorstárs? A vezetőülésen bóbiskoló férfi résnyire nyitotta az ajtót és kiszólt:- Állítólag már elindultak Pestről a hómarók.- Ez sovány vigasz. Tudja, hol vagyunk?- Kecskemét és Lajosmizse között. Reggelnél előbb nem érnek ide.- Csukd be az ajtót, Józsi, mert megfagynak a gyerekek! - hallatszott a hátsó ülésről egy álmos női hang.- Csukom, édesem, csak aludjatok! - Ezzel kiszállt, és Csapiár füléhez hajolt.- Nem akartam az asszony előtt mondani, nehogy pánikba essen. Uram, nem tudna adni egy-két liter benzint? Mi csak Ladánybenére indultunk. Nem gondoltam, hogy ittragadunk, fél tankkal indultam. Attól tartok, nem lesz elég, amíg kiszabadítanak bennünket. Két apró gyerek alszik a feleségem ölében...- Jöjjön, van egy kis tartalékom! A férfi magára terítette a kabátját, és elindult Csapiár nyomában. A szél meglódította a kezében az üres műanyagkannát. Amint odaértek a kocsihoz, a sofőr felnyitotta a csomagtartó tetejét és kivette a marmonkannát meg a tölcsért, s a helyzetjelző lámpa derengő fényénél tölteni kezdte a benzint. Keszeli először csak az üvegen kopogott, de mivel nem reagáltak rá, kidugta a fejét az ablakon, hogy megtudja, mi történik.- Elfogyott az üzemanyaguk - magyarázta Csapiár, miközben gondosan lezárta és visszatette a marmonkannát.- Nem értem - igyekezett túlüvölteni a szelet a főmérnök. A sofőr egészen közel hajolt hozzá, úgy mondta:- Nincs benzinjük. Két gyerek, meg a felesége dideregnek a kocsiban. Adtam neki öt litert.- Miért éppen maga adott? Elég sokan lehetünk az úton. Kérje vissza tőle, még nekünk is szükségünk lehet rá!- Tele tankkal indultunk, meg két tartalék kannával. Nyugodjon meg...!- Nem nyugszom! — Ezzel kiugrott a kocsiból, megragadta a férfi kezében lévő műanyagkannát és mindenáron ki akarta csavarni belőle. A másik jól megtermett, szálfa ember volt, legalább két fejjel magasabb nála - no meg józan is -, nem engedte. Végül is Keszeli megcsúszott a havon és hanyattvágódott egy buckában. A másik kettő döbbenten nézte.- Menjen már, vigye azt a benzint! — mondta a sofőr idegesen. - Úgy látszik, a főmérnök elvtársnak agyára ment a hóvihar, meg a súlyemelés... Új Hevesi Napló 15
