Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 1. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: Hóvihar II.
- Vigyázzon a szájára, öregúr, mert más is el tudja ám vezetni ezt a vadak tragacsot! Maga még nincs védett korban, de ha így folytatja, gondoskodom róla, hogy ne is legyen ennél a vállalatnál!- Részeg ez az ember? - kérdezte a szálfatermetű.- A fenét! - bólintott rá Csapiár. - Csak nem bírja a hóvihart. Menjen már, mert megfáznak a gyerekek! A sötétségből Szalai lépett hozzájuk, és felsegítette a nehezen tápászkodó főmérnököt.- Mi történt? - kérdezte az egyre távolodó férfi után nézve.- Leütöttek, Szalaikám. Szabályosan leütöttek.- A kutya se bántotta. Kisegítettem azt a pasast néhány liter benzinnel, mert a kocsijában két apró gyerek, meg a felesége fagyoskodnak. Ő meg vissza akarta venni tőle, és közben elcsúszott. Ennyi az egész.- Nem igaz! Hazudik! Leütött az a langaléta, maga meg elgáncsolt közben. Tudja, hogy ezért olyan fegyelmi jár, hogy belefeketedik? Igen, minimum fegyelmi.- Ne haragudjon, de ezt nem hiszem el Pista bácsiról.- Nem hiszi el? Ezek szerint én hazudok?- Inkább azt mondanám, hogy túlzottan kimerítette a mai nap. Szereztem a tanyáról egy kis pálinkát. Húzza meg az üveget, Keszeli elvtárs, ez majd jobb kedvre deríti! Egy ideig gyanakodva nézte a felé nyújtott üveget, aztán rándított egyet a vállán, jól meghúzta, és szó nélkül visszaadta. Amikor a sofőr is a szájához emelte volna, ráripakodott:- Nem teszi le azt az üveget?! Még az hiányzik, hogy berúgjon, és az árokba fordítson bennünket! Nem elég, hogy elherdálja a vállalat benzinjét, a nép vagyonát, még iszik is?! Olyan fegyelmit kap, csak úgy durrog, csak érjünk haza... A két férfi egymásra nézett és beszálltak a kocsiba. Mindkettő előre ült. Keszeli egyedül maradt hátul. Egy ideig magában dünnyögött, aztán elnyúlt az ülésen. Szalai elővette a zsebéből a pálinkásüveget és megmutatta a társának. Két ujjal mutatta, mennyit ivott a főmérnök. Legalább két és fél deci lehetett. A sofőr elismerően bólintott és halkan odasúgta:- Igazi kisüsti, talán elalszik tőle. Nemsokára éjfél lesz...- Szeretné, maga cégéres tolvaj?! - ült föl Keszeli. - Hát nem, öregúr! Most jut eszembe, hogy az az ürge ki is fizethette volna a benzin árát. Minimum egy százast kellett volna kérni tőle.- Rá se hederítsen! - szólt tréfásan az osztályvezető. - A következő hóviharban majd megadja.- De igenis, hederítek rá! — Megfogta Csapiár vállát és az üléstámlára hajolva ráncigálni kezdte. - Azonnal keresse meg, és kérje el tőle a százast! Nyomás, öregúr, induljon, mert kipenderítem a kocsiból!- Most már elég legyen! - dühödött föl a másik. Hátranyomta a könyökét, hogy lesöpörje magáról a főmérnök kezét. Nem akarta bántani, véletlenül mégis úgy eltalálta az arcát, hogy fölüvöltött és megtapogatta az orrát. Vérzett. Ettől pánikba esett, és elkezdett segítségért kiabálni. Szerencsére senki se volt a közelben, aki meghallhatta volna. Az osztályvezető békítgette egy ideig, majd ismét nyújtott, nyöszörgő, részeg hangon hallatszott hátulról:- Mindkét disznó ki van rúgva... Nem válaszoltak rá. A fiatalember újságpapírba csomagolt kolbászt, kenyeret vett elő. Kettétörte, és az egyik adagot odanyújtotta a sofőrnek. 16 XI. évfolyam 1. szám—2001. január
