Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 2. szám - KÖZÉLET - Patkós Attila: A százados úr és legénye
cPalkás Sfittila d/r éó /edénye A nyolcrét hajtott levél bizony jócskán megsárgult. Volt ideje rá. 1942. július 4-én írta egy magyar honvédszázados „valahol Oroszországból” - haza. Negyvenkettő nyara. A katonák már egy hosszú, lucskos őszt és egy dermesztő, halált hozó telet töltöttek kinn Ukrajnában, Belorussziában, majd közel Moszkváig nyomulva, orosz földön. Fél év múlva még ekkor a második magyar hadsereg pusztulásáig. Negyvenkettő nyarán a tábori írógép mellett ülő fiatal tiszt már sok mindent tud, sok mindent sejt. Bőven volt alkalma megtapasztalni, mi is az a háború. A harc célja körüli kételyek, ellátási gondok, meg-megújuló partizántámadások között vajon kinek írja „tábori posta 115/54” jelzetű, fenti keltű levelét? Ki gondolná, hogy nem vezérkari feletteseinek, otthon maradt szeretteinek, hanem Jóska nevű legénye apjának kiván üzenni. A bajtársiasság különös példája bontakozik ki soraiból. „... Már régen tervezem, hogy levelet írok, amiben fiáról és sorsáról értesítem. Munkám azonban annyira elfoglalt, hogy nem jutott rá idő. Jóska már harmadik éve katonám, és több mint két éve van mellettem. Az én újoncom volt, nálam tanulta ki a katonai elemit, és később is állandóan a kezem alatt szolgált. Együtt voltunk Délvidéken és most egy hosszú nyolc hónapot töltöttünk együtt, igen nehéz szolgálatban kinn, Oroszországban. Ez alatt az idő alatt fiát, mint embert és katonát egyaránt megismertem. Mindenki olyan katona lesz, amilyen ember volt. És hogy valaki milyen ember, azt szüleitől örökölt tulajdonságai és neveltetése szabja meg. Jóska becsületes, szerény, tisztelettudó, mélyen hazafias érzésű, kötelességét minden körülmények között teljesíti ember, és ugyanilyen katona is. Ön és kedves hitvese büszke lehet fiára, mint gyermekére, éppúgy, mint emberre, katonára. A hosszú idő alatt, amit Jóska alattam szolgált, soha a legkisebb baj sem volt vele. Példaképe volt az egész századnak, mint feltétlen becsületes, kötelességtudó katona, nekem pedig jóban-rosszban segítőtársam, a szó legnemesebb értelmében, baj társam. Jutalmaképpen nemcsak neki, hanem szüleinek - na, és nem utolsósorban kedves menyasszonyának is - azzal okozom a legnagyobb örömet, hogy a legelső alkalmat kihasználva leszerelem. Pedig nekem nagyon hiányozni fog, és alig hiszem, hogy még valaha is ilyen derék katonára akadok, akit a legteljesebb bizalmamba fogadhatnék. Kérem kedves menyasszonyának is megmondani, hogy igazán csak örülhet neki, hogy ilyen derék legényre esett a választása, mert a becsületes és hű szív minden földi vagyonnál többet ér. Most, amikor Jóskát visszaadom a civil életnek, kívánom az egész családnak, hogy igaz, nagy örömükre szolgáljon ez, mint ahogyan tudom, ő is milyen örömmel siet az általa szeretett és sokat emlegetett övéi közé. Abban a reményben, hogy még lesz alkalmam megismerni az egész családot, mindnyájuknak üdvözletemet küldöm Szabó százados ” Eddig a levél. A hősökről Hunyadiak, Szondik, Zrínyiek jutnak eszünkbe... Nekem Szabó százados úr és legénye is. Az idézett sorok nemeslelkűsége magasztalja szememben a tisztet, akinek a háború áldatlan körülményei között is volt figyelme, aggodalma, önzetlen Új Hevesi Napló 67
