Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 1. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: Hóvihar II.
T. Ágoston László- Hát itt vagyunk - mondta megadóan Csapiár - várjuk a munkagépeket.- Meddig? - türelmetlenkedett a főmérnök. — Nekem nincs időm ilyen izékre... A feleségem frászt kap, ha nem érek haza tízig. Fél abban a rohadt nagy lakásban egyedül.- Nyolc óra van - jelentette be Szalai. — Engem kilencre vártak. Azt hiszem, késni fogunk, hacsak a menetrend szerinti hómaró ki nem szabadít, és fel nem rak bennünket egy helikopterre. Ennek azonban a jelen külpolitikai helyzetben alig látok esélyét. A kapitalizmus még mindig tartja állásait.- Jó a humora, Szalaikám, de nem várja tőlem, hogy most értékeljem. A maga nőcskéi igazán várhatnak, de az én feleségem, az igazán más. A politikáról meg nem nyitok vitát. A fiatalember nagyot nyelt, és megkérdezte a gépkocsivezetőtől:- Van annyi benzinünk, hogy egész éjszaka füthessünk, Pista bácsi?- Szerencsére van. Tankoltam indulás előtt.- Csak nem arra gondol, hogy itt fogok éjszakázni?- De igen, Keszeli elvtár, éppen arra gondoltam. Azt hiszem, nincs más megoldás.- Hogy-hogy nincs más megoldás? Biztosan van valahol a közelben egy tanya, téesz, állami gazdaság, vagy akármi. Emlékszem rá, ötvennégy telén is elakadtunk egyszer. Téli nagygyakorlat volt. Két bivallyal húzták ki a kocsit a hótorlaszon. Az volt ám az igazi tél...- Nekem ez is elég...- No, persze, maguk, fiatalok mindennel elégedetlenek. Állandóan csak sírnak, meg követelőznek. A mi nemzedékünk, az karakán fickókból állt. Mi nem ismertünk lehetetlent. Ott őrködtünk a jugoszláv határon. Ha kellett, a saját... no, de ez nem tartozik magára. Menjen, nézzen szét, hátha van itt valahol egy tanya!- Félcipőben, ekkora hóban?- Micsoda nyámnyila alak maga! Mindenre talál kifogást... Csak legalább két hétig lett volna katona az én kezem alatt...! Nem is értem, mit zabáinak magán a nők.- Rendben van, körülnézek - csattant föl Szalai. - De azért azt is vegye figyelembe, hogy közben eltelt több mint húsz év. Rákosi és Sztálin elvtárs is halott. Csak maga ... - Elharapta a mondat végét, és úgy bevágta maga mögött a kocsi ajtaját, mintha a főnöke feje is ott lett volna.- Utálom ezt a Szálait — fortyogott magában a főmérnök. - Mindig, mindenkinél okosabb akar lenni. Látja, öregúr, így korcsosul el az emberiség.- Nem akarom védeni, de amibe még belefogott, minden bejött neki — így a sofőr.- De tudja, miért? Mert minden nőt levesz a lábáról, és azok intézik el neki. Piti kis nőcsábász! A nőit is legszívesebben kirúgnám. Már akkor mondtam Doroginak, amikor idehozta, hogy ebből soha nem lesz műszaki ember. Ember se, nemhogy...- Azóta eltelt két év, és az igazgató elvtárs nagyon elégedett vele. Éppen a múlt héten mondta, amikor a miskolci gyárban voltunk.- Jól van, öregúr, maga csak védje a mundér becsületét! Végtére is a diri a főnöke. Ej, micsoda ember az is... Ha nem egy században szolgáltunk volna, be se teszem a lábam a gyárába. ii. 14 XI. évfolyam 1. szám—2001. január
