Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)
2001 / 2. szám - VERS, PRÓZA - Fecske Csaba: Hétköznapi történet
Durva szó nem esett közöttük még akkor sem, ha olykor az anyós kicsit közéjük ékelődött, vagy úgy látszott, mintha közéjük ékelődött volna. Egyébként ritkán ütötte az orrát az ő dolgaikba, de azért olykor felforrt köröttük a levegő. Böbét a házasélet egészen megszépítette, vannak ilyen rejtőzködő nők, akiknek láthatatlan értékeit csak később egy férfi, vagy egy érzés hozza felszínre. Böbe kivirult, mi tagadás, a férfiak szeme megakadt rajta és ő ezt láthatóan örömmel vette tudomásul, sőt mindenféle asszonyi praktikával igyekezett kivívni a férfiak érdeklődését és csodálatát a tisztesség határain belül. De azt, hogy hol van ez a határ, általában mindenki másként ítéli meg. Böbe férfiakat fürkésző kíváncsi tekintetében még ott csillogott a Bandi iránt érzett szerelem aranyló fénye. Bandi vasárnaponként beült a kocsmába, ebéd után, ínyén a tyúkleves felséges ízével. Mi tagadás, az ő asszonya nagyon jól főzött, a fazekában még a káposztaleves meg a paprikás krumpli is olyan finomra sikeredett, hogy mind a tíz ujját megnyalta, aki evett belőle. Böbének különös érzéke volt a főzéshez, ezzel a tudományával akármelyik férfit le tudta volna venni a lábáról, nemhiába mondogatta neki az anyja, kislányom a konyhában legyél szakácsnő, az ágyban kurva, akkor megbecsült feleség leszel. A macska még el se ropogtatta az eléje vetett csontokat, amikor Bandi beült a kocsmába a régi cimborák közé sörözni egyet. Előkerült a kártya is, ultiztak forintos alapon. Nagyokat lehetett kaszálni, de persze bukni is. Hétköznap is bekapott egy felest, egy sört sikta után hazafelé menet, jólesett leöblíteni a szénport, de aztán fogta a kalapját és ment haza az ő kis családjához. Vasárnap estére viszont majdnem mindig berúgott. Csöndesen viselkedett, hálaistennek nem volt kötekedő természetű. Böbe nem is hányta a szemére, hogy berúgott, szó nélkül borogatta vizesruhával a homlokát, vitte a szódabikarbónát. Berúgott, hát Istenem, emberekkel fordul elő, a többi férfi is ezt csinálja és van, aki ráadásul még a feleségét is elveri, beleköt az élő fába is, hát miért zúgolódna éppen ő, amikor Bandit kenyérre lehetne kenni. Ez valami olyasféle dolog volt, amit még megbocsátani se kellett, de ha mégis meg kellett volna, hát szíves-örömest megbocsátotta volna Bandinak, hogy a pohár fenekére nézett. Fiatalok voltak, ereikben a vér messzire sodorta a hétköznapi gondok uszadékát, éjszakánként, jól kifáradva a szerelmi csatározásokban, hosszan beszélgetett a bőrük, hallgatták az orgonazúgású erdőt, amely jó illatot lehelt az ablakukba, hallgatták a szívverésüket, a gyerek szuszogását, nézték az ablakon beragyogó csillagos eget. Minden nap megvirradt, csörgött az óra, darabokra törte az álmaikat, kelni kellett, sietős puszi után indulni munkába. Tavaszra nyár következett, őszre tél, az éjszakát reggel követte habozás nélkül, mint a teremtés óta mindig. Telt-múlt az idő, koptak a sejtek, megfogyatkoztak az álmok, észre se vették, lassan bekormozódtak a könyörtelen egyformasággal sorjázó hétköznapok. Egyre vékonyodott az öröm, amit egymás közelsége jelentett korábban, vékonyodott, akár a sokat használt szappan, elfogyott az idő mosdóvizében. Egyre jobban és egyre tovább fájt a tüske, amit akaratlanul szúrtak egymásba, egyre több megbocsátanivaló akadt életükben és egyre nehezebben sikerült megbocsátani, elnézni bármit a másiknak, mind több szóra sem érdemes dolog fészkelte magát közéjük, időről- időre történt valami, ami mérgezte az életüket. Böbe arcára rászáradt a mosoly, nem repkedett már úgy, mint a madár. Sokszor volt fáradt és ingerült. Ilyenkor aztán jól elfenekelte a gyereket, aki szegényke semmiről se tehetett, csak sírt, sírt keservesen anyja szoknyájába kapaszkodva vagy a nagymama ölében menedékre találva. Bandi arca mind komorabb lett a bánya és a gond sötétjétől, ráncok földhányásaival telt meg. Éjszakánként, mint egy darab fa feküdt Böbe mellett. Böbe se 28 XI. évfolyam 2. Szám— 2001. február
