Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 1-6. szám (2001)

2001 / 2. szám - VERS, PRÓZA - Fecske Csaba: Hétköznapi történet

becézgette a fáradt férfit. Szinte észre se vették, ha a bőrük összeért. Már hiányzott belőlük az elektromosság, legföljebb az indulat szikrázott bennük. Egyik a másikat vádolta, legtöbbször persze ok nélkül, rossz hangulatukra, ingerültségükre a másikban kerestek és találtak igazolást.

Összerúgták a patkót semmiségeken, volt úgy, hogy napokig nem szóltak egymáshoz. Ami addig tetszett a másikban, az most egyszerre visszataszító lett. Amitől becézésre vágyott a kéz, attól most ökölbe rándult. Közben már egy kisfiú is ott totyorászott körülöttük.

Ha egy edényről leütődik a zománc, előbb-utóbb kilyukad. Ilyen leütődött edény volt az ő életük is, bár még nem tudták róla. Nem vették észre a megszokások rárakódott kormától.

Mikor kisfiúk óvodás korba lépett, Böbe elment dolgozni, nem a pénz miatt, hiszen jól kijöttek anyagilag, nem szenvedtek hiányt semmiben, csak menekült otthonról, a fazék mellől, a szennyes ruhák mellől. Önmaga elől. Hirtelen megváltozott az életük. Böbe előtt, aki addig szinte el se hagyta a tűzhelyet, egyszeriben kitágult a világ. Tetszett neki ez a világ, oly sok széppel kecsegtette, hogy beleszédült. Hamar feltalálta magát, nemsokára irodára került, noha semmilyen iskolát sem végzett a nyolc osztályon kívül. Hogy mi volt, ki tudja, annyi mindent beszélnek az emberek össze-vissza.

Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Bandi egyre többet könyökölt üres szemmel maga elé bámulva a kocsmában. Pislákolt, mint a leégett tűz.

Böbe sűrűn elmaradozott, hol ezért, hol azért. Túlóra, egyebek, tudjuk, hogy van ez. Kopár és sietős lett az életük.

Böbének egyszer csak nem kellett többé túlóráznia, kerekperec megmondta, viszonya van a főnökével, ő egy igazi, finom férfi. Lesi a kívánságaimat. Erről a szerelmi románcról persze Bandin kívül csaknem mindenki tudott már. Talán tudta ő is, csak nem akarta tudomásul venni, homokba dugta a fejét, hogy haladékot nyerjen, ameddig csak lehet, becsaphassa magát. Nem tudta elhinni, hogy vége szép életüknek.

Ennek most már vége volt, talán jobb is így, dünnyögte magában. A gyerekek elhidegültek tőle, az anyósával elmérgesedett a viszonya. Hirtelen a magány sötét vermébe zuhant. Az ital miatt elcsapták a bányától. Ekkor már vájár volt, egyike a legjobbaknak. Innét a szénégetőkhöz ment, a Jósvafő környéki erdőkben rakták a boksákat, csontjáig hatolt a füstszag, amikor hétvégén hazament, Böbe csak fintorgott. Nem sokáig, mert a városba költözött a férfihez, akivel viszonya volt és aki már régóta külön élt a családjától.

Évekig éltek külön, amikor hivatalosan is kimondták a válást. Bandi beette magát a kocsmába, mint rozsdás szög a fába. Szinte nélküle telnek egyhangú napjai, az emberek szeme helyett a poharába néz, fásult, megkeseredett ember vált belőle, mint az aszalt szilva, olyan az arca. Lesoványodott, a bőr teljesen rá van száradva. Öreg édesanyja főz és mos rá. Látod kisfiam, én megmondtam előre, ezt mondja a tekintete, de szavakkal nem mondja, szeretné ha a fia újra megtalálná a helyét a világban. Talán egy másik asszony mellett. De Bandinak elege lett a nőkből, hidegen hagyják a szoknyák.

Böbével nemrégiben futottam össze a városban, szárnyai nőttek, repesett a boldogságtól, nézett rám hosszan, míg végre rájött, hogy ki vagyok. A szeplők eltűntek az arcáról, mosolya fogorvos keze munkáját dicsérte. Egykor savószínű szemeit most szép zöldnek láttam. Ma már talán nem osztozkodnék Bandival, melyikünk táncoljon Pirivel, inkább az lenne a kérdés, ki legyen, ki lehessen a párja Böbének.

Az élet titkai oly kifürkészhetetlenek.

Új Hevesi Napló

29