Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 8. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XXVI.
Ősztől kezdve egyre több növényi termést fogyaszt. Szereti a borsót, a babot, a kukoricát, a búzát, mindenféle bogyót, makkokat. A fölösleget pedig elraktározza. Érdekes szokása ez. Képes féltucatnyi makkot torokzacskójába gyűjteni, majd akár több száz méteres körzetben ezeket a földbe rejteni. Ezekből később persze sokat nem talál meg, így ezek tavasszal kicsíráznak, kikelnek. Ezért mondják rá, hogy „ülteti az erdőt”- Fatörzsek repedéseibe, különféle üregekbe, odúkba többkilónyi makkot is képes felhalmozni. A szórókról is lényegesen több magot elhord, mint amit elfogyaszt. Tisztálkodási szokásai között is van egy nem mindennapi érdekességü furcsaság. Erdőt járó emberek több ízben figyelték meg, hogy a szajkó a hangyabolyok mellé telepszik, tolláit felborzolja, és hagyja, hogy az otthonukat védelmező hangyák rámásszanak. Ezek a támadó hangyák hangyasavat spriccelnek a szajkó bőrére, tollaira. Az érdekes az, hogy a madár mindezt békésen tűri, sőt csőrével néhány hangyát még be is segít a tollak közé. Mintegy betessékeli őket. A feltételezések szerint a tollak között megbúvó apró élősködők pusztítása érdekében - tisztálkodási szándékkal teszi ezt a ritkán tapasztalható, de nyilván hatékony, ugyanakkor agyafúrtan kézenfekvő műveletet a szajkó. Hirtelen lett este. Odúk mélyén összebújva melengették egymást a kismadarak. A sokrétegű meleg ruhában még én sem fáztam. Arra gondoltam, hogy két nap múlva szilveszter lesz, s hogy ez évben már nem tudok kijönni vadászni. Rá-rápillantottam az üres szóróra, majd abba az irányba figyeltem, ahonnét először hallottam érkezni a hatalmas disznót.- Hátha mégis szerencsém lesz! Hátha ma időben érkezik, és lövéshez juthatok! Hátha ma az elmúlt három hét végére sikerül pontot tenni - gondoltam. Valami furcsa volt a levegőben, valami megfoghatatlan, feszült vibrálás. Éreztem - vagy csak szerettem volna érezni -, hogy ma este még valami nagy dolog történik. Ahogy mondani szoktuk, ma még „melegszik a pite”. Mindenesetre nagyon reménykedtem, amire okom is volt, mert ha higgadt fejjel, logikusan végiggondoltam a körülményeket, joggal bízhattam az este vadászsikerében. A szórón nem volt kukorica, azaz felették a disznók. Persze csak távcsövön keresztül vizsgáltam meg ismét föntről a lesből, de azt tisztán láttam, hogy nincs rajta egy szem se, és alaposan össze van taposva, turkálva. Süldők biztosan voltak rajta, talán malacos koca is, de könnyen meglehet, hogy a nagy magányos is járt erre. Hiszen neki is kell ennie, s ebben a kemény hidegben, nagy hóban nagyon nehezen talál másutt táplálékot. A gyenge szellő iránya is nekem kedvezett, így egyetlen dolog maradt csak, ami elronthatta elszánt s bizakodó jókedvemet, az egyre fokozódó hideg. A kérdés az, hogy meddig bírok a magaslesen fennmaradni, ki bírom-e várni a disznó érkezését. Erre is felkészültem persze, mert indulás előtt bőségesen beuzsonnáztam, hogy legyen erő, energia utánpótlásom, no meg forró teát is hoztam termoszban, ha minden kötél Új Hevesi Napló 13
