Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 8. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XXVI.
szakadna. A termosszal, teával csak egyetlen baj van, hogy a vele való manipulálás hangos. Ebben a szinte tökéletes, téli, puha csendben a koppanás, a kiöntés, a tető rátekerés legkisebb zöreje is messzire elhangzó, durva zörömbölés. Bár eredményét tekintve megéri, mert egy bögre forró tea egy újabb vidáman elviselhető félórával ajándékozza meg a „fagyhalál” szélén didergő vadászembert. Sejtelmes fények jelentek meg itt is, ott is, titokzatos halványszürke, kékes árnyékok születtek a sötétség beálltával. A sötét persze most mást jelent, mint a felhős égboltú, hó nélküli, koromsötét éjszakákon, hisz most a szikrázó hókristályok szinte világítottak. Az ezüstöző csaknem félhold, és a milliónyi fényes csillag vibrálása adta azt a fantasztikus sejtelmességet, amit az ember csak itt, a hóborította, éjszakai lábaserdőben élhet át, tapasztalhat meg. Van ebben valami földöntúli ünnepélyesség, egy piciny hátborzongató szellemjárásos hangulat, no meg a katedrálisok oszlopai közé, a rózsaablakokon át bevilágító hideg fényű szent áhítat is. És egy piciny lelkiismeret-furdalás. Igen. Lelkiismeret-furdalás. Lelkiismeret- furdalás azért, mert ebbe a fantasztikusan megszerkesztett, tökéletesen működő, boldog, tiszta világba nem illik az ember. És mégis itt van. Mint valami hívatlan vendég, belopakodott, beszemtelenkedett ide. Egyetlen mentsége van csak tettére, hogy mindezt mélységes áhítattal, őszinte tisztelettel tette, és hogy egy olyan ösztön hajtotta ide, melynek parancsát, mozgatóerejét szinte lehetetlen leküzdeni. Mert ez az ösztön, a vadászat ösztöne hihetetlen erővel bír, s már évezredek óta hajtja az embert. Hisz minek is fagyoskodna itt a kényelmetlen akácdorong-magaslesen, ha otthon, a karácsony illatú kényelmes meleg szobában pihenhetne boldogan? Minek kaptatna lihegve a meredek havas hegyoldalon, minek autózna sok-sok kilométert a más emberek által nem járt síkos, havas úton? Minek vállalná azt a veszélyt, hogy a magasles jeges létrájáról lecsúszva lábát töri, és reggelre nagy valószínűséggel örökre kihűl? Nem igazán van erre logikus, értelmes, elfogadható magyarázat, legalábbis azok számára nincs, akik nem értik, nem ismerik azt, hogy mit jelent az, hogy vadászat. Sőt nagybetűs VADÁSZAT. Akik nincsenek tisztában e szenvedély elementáris erejével, ezzel az örökös, csillapíthatatlan vágyakozással, ezzel az olthatatlan szomjúsággal. Ami ugyanúgy működik, mintha benzinnel oltanák a tüzet, mert minél többet vadászik az ember, annál jobban vágyakozik rá. Nagyon igaz az a mondás, hogy sokat ugyan lehet vadászni, de eleget nem. Ezzel nem lehet eltelni, ez nem olyan, mint a szerelem, ami kihűl, átminősül, elmúlik. A vadászszenvedély fokozódik, nemesedik, egyre inkább elhatalmasodik. Hát ezért ülök én most is itt a havas éjszakában, ezért didergek itt fenn a magaslesen. És boldog vagyok, hogy itt lehetek. 14 X. évfolyam 8. szám - 2000. augusztus
