Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 7. szám - KÖZÉLET - Cserniczky Dénes: A művészet helyzete
Cserniczky Dénes O^u m/l'uéíx*/, Ae/yttefe Úgy is írhatnám: a művészet mindenkori helyzete. írásom hozzászólás, vagy inkább támogató kiegészítés Murawski Magdolna: Ragoztuk a semmit c. cikkéhez, mely 2000 áprilisában jelent meg az Új Hevesi Naplóban. Mivel életem során én magam is a művészet göröngyös ösvényén lépkedtem, tudok néhány dolgot mondani a saját tapasztalatomról. Mondjuk ki nyíltan: ELTARTOTTAK vagy még egyértelműbben KITARTOTTAK voltunk, vagyunk és leszünk(!?) Kezdjük az elején: a művészet és maga a művész évezredek óta mindig függött valakitől vagy valakiktől. Egyszerűen azért, mert ha materiális szemszögből nézzük, a művészet nem produkált olyan termékeket, melyek az élet fenntartásához vagy továbbviteléhez szükségesek. Durván fogalmazva: kenyér nélkül nem lehet élni, de Mona Lisa nélkül igen. Jön a verdikt: a művészet IMPRODUKTÍV. Ráadásul a legtöbb művészt életében meg sem értik (erre van a mondás: a művész olyan, mint a disznó. Csak a halála után becsülik.) Tehát amit alkotnak, sokak szemében értéktelen. Hát ez tényleg nem tudta magát eltartani. így alakult ki a padlásszobában nyomorgó művész képe. Ez az érem egyik oldala. A másik az UTILITARIZMUS, mely szerint leghasznosabb az a tevékenység, mely a társadalom és az egyén számára a legtöbb és legtartósabb boldogságot biztosítja. Nézzük a zenét. Kodály, Ádám Jenő, Bárdos Lajos és utódaik számtalan iskolai felmérésben bizonyították, hogy azokban az osztályokban, ahol a zenével intenzíven foglalkoztak, jobbak voltak a tanulmányi eredmények, és a gyerekek szellemileg is aktívabbak voltak. Az ember munka közben énekel. Ez is művészet! De még milyen! Százezernél több összegyűjtött népdalunk van, amiknek mindegyike egy-egy remekmű, amiket ismeretlen, kottát nem ismerő falusi zsenik alkottak a saját gyönyörűségükre. EZ AZ! A saját gyönyörűségükre. Mert mi más a zene, és mondjuk ki, más művészetek is, mint gyönyörködtetés, az életrajzolta homlokráncok elsimítása. Ha ez így van, márpedig mindenki saját maga tapasztalta és tanúsíthatja, hogy igy van, akkor a művészet nem IMPRODUKTÍV! Ehhez még csak azt fűzöm hozzá, hogy szintén tudományos felmérések igazolják, hogy a tejhozam jóval nagyobb volt azokban az istállókban, ahol szólt a zene. Jó érzés tudni, hogy ha már általában hadilábon állunk a művészet elismerésével, legalább az agrárszférában előnyösen felhasználható. Száz szónak is egy a vége: a művészetet támogatni kell. De nem mindegy, hogyan. A „Ragoztuk a semmit” c. cikk egyértelműen tisztázta, mi a különbség mecénás és szponzor között. A névadó Maecenas Kr. e. 70- Kr. e. 8-ig élt. Gazdag római polgár volt, Augustus császár bizalmasa, aki bőkezűen támogatta a művészetet és a művészeket, hogy alkossanak, hozzanak létre olyan müveket, melyek az embereket gyönyörködtetik. Maecenas és a későbbi mecénások soha egy szóval sem mondták, hogy miről KELL szólni ezeknek az alkotásoknak. Rábízták a művészekre. A művészek pedig a kor szellemétől átitatott egyéni képességeikkel alkottak. Milyen volt ez a korszellem? Jellemző példa: amikor a milánói dóm építkezése már a befejezéshez közeledett, a dóm tetején kőfaragó mesterek dolgoztak. 54 X. évfolyam 7. szám - 2000 július
