Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 12. szám - KÖNYVSZEMLE - Kaló Béla: Jegyzet egy százéves író könyvéről
cKaló cBéla texíttéved íW Áxm/^v4r-ö/ Az ember így a harmadik évezred küszöbén az 1948-as kiadású Élők és holtak-at olvassa Remenyik Zsigmondtól, s elmereng azon is, hogy száz éves lenne mostanság a dormándi földesúr fia, akihez néminemű családi szálak is fűzik (r. agyon áttételesen), S ELTÖPRENG, HOGY MENNYIRE ISMERETLEN MA MÁR EZ AZ ÍRÓ A LITERÁTUS BERKEKBEN IS. A regény maga persze nem újszerű, ma már nem az. Előzményei ott vannak a századelő filozófiáiban és koráramában, az ember-szerep, látszat-valóság, tudatostudattalan vagy tudatalatti ellentmondásaiban, ott van Pirandellóban (Sei personaggi in cerca d’autore - Hat szerep szerzőt keres), a portugál skizofrén Pessoában, de párhuzamosan Borgesnél, később Cortazámál, Németh László Gyász című remekművében, s nem lehet teljes a lista. Remenyik maga is elköveti (másodszor is) a megtöbbszörözött én megjelenítését, az arcok és álarcok variációját a Pemambucói éjszaka című kisregényben, de kétségtelenül az Élők és holtak rétegeiből hívható elő a huszadik századra oly jellemző gyors és gyökeres lelkiállapot-változást megjelenítő kánon. A történet lehet kevésbé ismerős: Van Buren holland tengerészkapitány hajója elsüllyed, a hátrahagyott okmányokból kideríthető, hogy a derék férfiember a világ négy különböző táján négy feleséget tartott, s élt mindegyikkel törvényesen összeházasodva. A norvég, a barcelonai és a fokföldi angol - tehát a három életben maradt nej - s a negyedik, halott athéni asszony öreg barátjának beszámolójából négy, egymástól tökéletesen különböző Van Buren kapitány - kép, jellem, alak tárul elénk, s az egyes alakokat eónok választják el egymástól. A hollandus valamennyi feleségének kiegészítő szerepét játszotta el úgy, hogy a ludibrionizmusnak még csak az árnyéka sem vetülhetett rá (élte, átélte a többszörös bigámiát). A Norvégiában élő asszonyával zsarnok volt, aki tönkretette társa életét, a katalán nőnél vallásosnak és tisztességesnek mutatkozott, minthogy szerepe ezt kívánta. A fölényes fokföldi brit hölgy férfias, ellentmondást nem tűrő stílusát elesettséggel, gyávasággal egyenlítette ki, a görög feleség oldalán valóságos hősnek mutatta magát, aki megvédi társát minden veszedelemtől. Egy alkalommal ellenségei (akik közelről nem mertek rátörni), messziről rálőnek. Combjába fúródik a golyó, s ő maga szedi ki bicskájával, egyetlen szisszenés nélkül. Erre a lábsebre is négy különböző történetük van (a másik három magától a kapitánytól származik), de ezt a legutóbbit a görög szemtanú mondja el. Most melyik az igaz? És ki valójában Van Buren kapitány? Zsamokhős, papucsférj - vagy mind a három talán? Nyilván mind - és mindig a soron következő asszonytól függ, hogy melyik lép életbe. Az emberi lélek szélsőségei ilyen irtózatosak. (Legerősebben az újlatin nyelveken írt románokban, versekben és elbeszélésekben fedezhető fel az egyetlen ember megsokszorozódása, mágiája és maga a „varázslatos időíefolyás”). Ember és világ megismerhetetlen. Az ember örökké önmagába botlik. (Lásd Cortazár argentin asszony alakj át, aki önmagával találkozik össze egy budapesti hídon). A bölcseletet csak az 86 X. évfolyam 12. szám — 2000. december
