Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)

2000 / 7. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Abkarovits Endre: A smaragd sziget példája

semmilyen negatív következménnyel nem jár. De az emberek nem is azzal a céllal mennek a pubba, hogy berúgjanak, hanem, hogy elbeszélgessenek és jó zenét hallgassanak.

Számos pub rendszeresen fogad együtteseket, vagy legalább helyet ad az ún. „session” rendezvényeknek. Egy ilyet magam is megnéztem. A lényege az, hogy néhány muzsikus elkezd játszani, egy tapasztaltabb közülük irányítja a dalok folyamát. Közben újabb zenészek érkeznek, csatlakoznak a már muzsikálókhoz, mások egy idő után távoznak, az irányítást is átveheti menetközben egy másik muzsikus. Időnként leállnak a hangszeres zenével és valaki elénekel egy szép népdalt. Az egész rendkívül spontán, előre csak annyit lehet tudni, hogy „session” lesz, de hogy ki fog játszani és mit, azt nem. Kicsit misztikusnak tűnik nekem az egész, mert az a fajta ír népzene, amit játszanak, meglehetősen improvizatívnak tűnik, mégis úgy csatlakoznak be az újonnan érkezettek, mintha közismert, könnyen megjegyezhető dalokat játszanának. Lehet, hogy nekik valóban azok is, csak a külföldinek van ilyen érzése. És nemcsak nekem! Több hallgatói csoportnak lejátszottam egy most megjelent nagyszerű videót, melyet az ország négy évtizede vezető együttese, a „The Chieftains” készített, s amelyben egy ilyen „session” látható többek között, s a hallgatók közül többen ugyanezt a kérdést tették fel. Ez a videó egyébként számunkra nagyon ismerős témát feszeget. Már a címe is („Water from the Well” - „Víz a forrásból”) a bartóki „csak tiszta forrásból” gondolatot juttatja eszünkbe. Az együttes bemutatja azokat a helyeket, ahonnan pályájuk elindult, beszélnek zenei indíttatásukról. Kiderül, hogy az az igény, ami nálunk a hetvenes évek kezdetén, a táncházmozgalom beindulásakor elemi erővel feltört, nevezetesen, hogy a rohamosan eltűnő népi kultúrát valahogy át kellene menteni, úgy, hogy az a ma emberének is megfelelő szórakozási formát kínáljon, Írországban már a hatvanas években felmerült. Ekkor alakultak olyan együttesek, melyek különböző zenei stílusokat képviselve - egyesek a hagyományokhoz jobban ragaszkodva, mások inkább csak annak elemeiből építkezve, új, külső hatásoknak engedve -, de valamennyien ír nemzeti gyökerekből kiindulva kezdték terjeszteni az ír népzenét nemcsak otthon, hanem külföldön is. Ők persze kicsit könyebb helyzetben voltak, mint mi vagyunk, hiszen a kelta nyelvű dalok mellett elsősorban angolul énekeltek, s ezt a zenét nemcsak Írországban, hanem a szomszéd Egyesült Királyságban is játszotta sok ott letelepedett ír. S ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az Egyesült Államokban is mintegy negyvenmillió ír él! így tehát már eleve egy nagy piac kínálkozott számukra. Az elmúlt évtizedek viszont azt bizonyítják, hogy az ír zene népszerűsége nem állt meg az írek által lakott régiók határánál.

De ugyanezt hallhatjuk attól a néhány neves magyar népzenésztől is, akiknek sikerült már betörniük a külföldi pódiumokra, hogy a nyelv végül is nem akadály. Sebestyén Mártát, s a Muzsikást Ázsiában éppúgy ünnepük, mint nyugaton, pedig magyarul énekelnek. S az ír népzene esetében is mindegy, hogy gél vagy angol nyelven adják elő számaikat. Az emberek többségét nem a dalok szövege érdekli.

Azt, hogy az ír zene terjesztésére mindent megtesznek, mint már a fentiekben említettem, nálunk is érzékelhetjük, de ott különösen. Óriási a választék népzenéből, s minden lemezboltban külön részleget szentelnek neki. Míg nálunk még mindig sok boltban összekeverve található a lakodalmas zene, a cigányzene, a magyar nóta, s a magyar népzene, s ezek együtt is elenyésznek a nyugati lemezek mellett, addig ott csak ír népzenéből is fantasztikus a kínálat, s ha valaki előzetes ismeretek nélkül érkezik, nem tudom, hogyan választ!

S a külföldiek részére rendezett műsorokban sem angol zenével szórakoztatják a vendégeket. (Pedig nekik ez könnyen menne, hiszen többségüknek angol az anyanyelve!) Egy nagy nemzetközi konferenciára érkeztem Dubünba, melyen a világ minden sarkából

46 X. évfolyam 7. szám - 2000 július