Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 12. szám - VERS, PRÓZA - Renn Oszkár: Az ügyfélfogadás Megszűnt
Denn Oszkár Ködös, nyálkás decemberi délután ülte meg az Eger patak völgyét, és a hirtelen lehűlt levegő sietőssé tette a járókelők lépteit a 24-es út városi szakaszán. Az öreg kocsma külső ajtótámláinak vaskarikáit Géza, a csapos-mindenes ráakasztotta a falba vert kampós szögekre. A belső ajtót is nyitva hagyta, hogy kiszellőztesse a helyiséget az esti vendégsereg előtt. Bekiabált a terembe:- Szidi néni! Jöjjön már ki a seprűvel és a járdát tisztítsa már meg, mert az autók az út kátyúiból nagyon felverték ide a sarat.- Rögtön kész vagyok itt benn, aztán máris megyeik ki - hallatszott a serényen partvisozó cigányasszonytól, aki a feketére olajozott padlóra szórt fűrészport húzta össze és lapátolta egy nagy vödörbe. Géza még rakott egy adag szenet a Calor kályhába, mely a söntéspulttal szemközti fal mellől már kezdte árasztani a meleget. A terem közepén álló pilléren, mely a kabátakasztóknak adott helyet, ellenőrizte a régi világból maradt két újságíró keretet, hogy a berakott Népújság és a Népszabadság ép-e még, mert a „reggeliek” szeretnek lapokat kitépni az újságokból, ha a szükségük úgy hozza. A hat asztal abrosz nélkül, négy-négy székkel, a régi horganyzott lemezzel borított söntéspult és mögötte az egész falat beborító ital- és pohártartó polc voltak a Vendéglátó Vállalat 242. sz. italboltjának még a háború előtti tulajdonostól örökölt bútorai. Géza, a kissé túlsúlyos csapos-pincér-kocsmáros- mindenes otthonosan mozgott már az italboltban. Évek óta itt dolgozik, tanulóéveit is itt gyakorolta, szinte sajátjának érezte az üzletet. Szidi néni elköszönt, a csapos egyedül maradt. Rendezgette a pult üvegfalú szekrényébe a friss rántott - húsos zsemléket, a fasírtokat, a főzésre előkészített kolbászdarabokat és virsliket. A rezsón a víz már melegedett. Éppen becsukta az üvegszekrény ajtaját, amikor a bejárati ajtó fölé szerelt rugólemezes csengő jelezte, hogy valaki belépett az ivóba. Géza felnézett.- Jó estét, Zoli bácsi! Ma korán tetszett jönni. Csak nem „rendelés” lesz?- Szervusz, Géza fiam! — köszönt az idős, ballonkabátos férfi, aki levéve kalapját már indult is az oszlopok mögötti „négyes” asztal irányába.- Ma fogadok ügyfeleket! - szólt vissza, és kabátját, sálját, kalapját, esernyőjét szépen elrendezve akasztotta megszokott fogasára. Megviselt bőr aktatáskáját az asztalra tette. Kopott sötétkék öltönyt, fehér inget viselt, és nyakkendőt is kötött. Belső zsebéből kivett egy fésűt és kalapborzolta hófehér haját néhány húzással rendbe rakta. Leemelte a népújságos olvasókeretet és leült asztalához. Táskájából kibányászta szemüvegét, melyet alaposan megtisztított egy papírszalvétával és elmerülten olvasni kezdett. Géza nagyon szerette az öregurat, a kocsma egyik törzsvendégét. Ő már „örökölte” Zoli bácsit, mert valószínűleg már évtizeddel ezelőtt is járhatott ide. Mióta ismeri, a szomszéd utcában, a laktanya közelében lakott. Csaknem mindennap itt olvasta az újságokat, és nagyon sok embernek segített kérvényeket, beadványokat, adás-vételi szerződéseket, fellebbezéseket megírni. Rendszeresen járt az ingatlan-nyilvántartóba, beszerzett különféle okmányokat. Ha kellett, idegen írásokat is lefordított, mert jól beszélte a szláv nyelveket és a németet. Mindezt nagyon olcsón számította meg az egykori talán- jegyző, talán-szolgabíró, talán-polgármester. Nem nagyon tudta senki, hogy milyen tisztet 18 X. évfolyam 12. szám — 2000. december
