Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 12. szám - VERS, PRÓZA - Renn Oszkár: Az ügyfélfogadás Megszűnt
és hol viselt egykoron, de a közigazgatási ügyekben járatos volt. A „felszabadulás” után kirúgták a rákosisták és lett éjjeliőr, kőműves, kazánfűtő, raktáros. Ezeket Géza akkor hallotta, amikor asztaltársasága néha megbeszéltette Zoli bácsit. Az „ügyfelek” általában az öreg fogyasztását fizették ki, de néha adtak neki 50-100 forintot is. Zoltán úr, mert a páciensek így emlegették, rendszeresen olaszrizlinges kisfröccsöt ivott a hangulatkeltőnek bedöntött két féldeci kisüsti után. Sört ritkán kért. A csengő ismét riasztotta gondolataiból a pultot gépiesen törölgető vendéglőst.- Jó estét! - lépett a pulthoz egy viharkabátos fiatalember, egyik kezében svájci sapkát, másik kezében csővé összesodort papírokat szorongatva, és izgatottan kérdezte:- Itt van az az öregúr, aki tud jó kérvényeket írni? Géza hangosan szólt az oszlop felé:- Zoli bácsi! Kezdődhet a „rendelés”? Van egy ügyfél! Az újság mögül jött a válasz:- Jöhet, Géza fiam! A viharkabátos a hang irányába fordult és lépett. Az asztaltól felálló öreg pedig szívélyesen hellyel kínálta asztalánál. Leültek és csendben tárgyalni kezdtek. Géza kis idő után odament az asztalhoz rendelést felvenni. Zoli bácsi kérte az első felest, a fiatalember egy korsó sört. A rendelt italokat tálcára készítve rögtön vitte is az asztalhoz. Az öregúr már akkor írta is a kívánt papírt. Hagyományos töltőtollal, gyönyörű régimódi folyóírással rótta a betűket, betartva az iratok, valamikor tanított szigorú formai követelményeit. A felest egy hajtásra kiitta és kérte is a másikat, miközben a fiatalnak magyarázta az ügy további lehetséges bonyolódását. Jelzett az ajtócsengő. Ismét törzsvendég érkezett, nagy hanggal, már kissé feltöltötten:- Helló, Gejza! A hosszú barátom még nem futott be? Keresve nézett körül a „kutyulékos főmérnök”, aki egy speciális ital állandó és rendíthetetlen fogyasztásáról volt híres: a kutyulékról, amely három cent Hubertus és három cent Porto Rico rum keveréke. Állítólag napi hét-nyolc adagot fogyaszt és baráti körét is erre ösztönzi, de kevés sikerrel. A főmérnök nem végzett mérnök, fűnek-fának tartozik, de jó társasági ember, millió viccet tud és pozíciója is rendíthetetlen, mert apja a Vörös Október Ruhagyár vezérigazgatója és mellesleg veterán kommunista párttag. A „Hosszú Laci” szinte beesett a boltba:- Főnököm, már itt vagy? Moldován mindjárt jön! O mondta, hogy a hurkavacsora ma szuper lesz, mert a „Nagy Vadász” szenzációsan érti a hurkakeverést, de itt igyunk, mert rettenetesen csersavas bort fognak felszolgálni. No, kérem a konyakomat! - hadarta a 195 centis legény egy lélegzettel, mire a feketeképü Moldován is megérkezett az előivásra. Gézát ismét szólította az öreg. Rántotthúsos szendvicset kért egy kisfröccsel. Mikor kivitte, látta, hogy már a második irat is megíródott. Zoli bácsi valamit még élénken magyarázott hozzá, melyre a fiatalember értően bólogatott. Ha még ezt a fröccsöt megissza az öreg, akkor a mai „rendelésnek” vége, gondolta magában a csapos. Az öregúr mindig tudta, mikor kell a „hivatalos” ügyeket abbahagyni. Valójában mindennap bekáfolt. Na, nem az eszméletlenségig, de elég alaposan. Az utóbbi időben egy Mira nevű, feketehajú, nagyon szép, de elég szegényesen öltözött lány jött be érte esténként. Ő kíséri haza belekarolva, hozzásimulva. Láthatóan Zoltán úr nagyon kedveli az ózdi lányt, szállást is adott neki otthonában. Sokan kajánkodtak is az eseten a legalább negyven év korkülönbség miatt, de a lány igazán kedvesen gondoskodó és szereti a már menthetetlenül italozó öreget, mint az apját, akinek bizonyára voltak és vannak nehéz Új Hevesi Napló 19
