Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 12. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XXX.
„A vadászember csendben van és nem nem hangoskodik” - villant át agyamon az instrukció. Mivel én nagyon szerettem volna ennek megfelelni, nem is szólaltam volna én meg semmi pénzért sem. Csak ültem a jó meleg szénában, néztem magam elé a sötétben és hallgattam Dohány Bandi édes álmának mély baritonját. Sokáig. Nem tudom, mennyi idő telhetett el, akkor nekem még nem volt órám, de ha lett volna is, a sötétben úgysem láttam volna. És ekkor máig emlékezetes rémületben volt részem. Szinte koromsötét volt. Bandi mélyen aludt mellettem, én a szememet meresztgetve füleltem, s mozdulatlanná meredve ültem ott, mint a végvári harcosok híres szobra a Dobó téren, amikor a semmiből hangtalanul az arcom elé libbent valami szárnyas, sötét szörnyeteg. Egyszer csak ott volt néhány centiméterre az arcom előtt és úgy tűnt, rámugrik. Rémületemben behúztam a fejem, kezeimet az arcom elé kaptam, és akaratlanul is elkiáltottam magam:- Mész innen! Nagyot horkantva ébredt fel Bandi, s mint aki jól végezte dolgát, csak ennyit mondott:- Kuvik. Kíváncsi, kis bagoly, nem kell félni tőle, nem bánt az senkit, egereket keres - majd folytatta elszaladt az idő, mehetünk haza, ma nem jött disznó. Ennyi volt. Ennyi volt életem első vadászata. De szép volt. Máig is kedves emlék számomra, ez a több mint három évtizede történt Dohány Bandis vadászat, karácsony előtt két nappal. Szívesen emlékszem vissza rá. Azóta sok karácsony elszaladt. Rengeteg szép, téli élményem volt kinn az erdőn. A gyermekkorom karácsonyainak emléke minden évben újabbakkal gazdagszik, de az első tizenegy ünnepi fényessége nem fakult meg azóta sem. Sőt. A karácsonyközeli vadászataim során - lesen ülve vagy a fenyvesekben cserkelve, amikor beszívom a régi, boldog karácsonyok hangulatát idéző gyanta illatát - most is úgy érzem még ha egyesek ki is nevetnek érte, hogy ott van velem, ott van a közelemben a Jézuska. A lelkem mélyén bizonyosan. Új Hevesi Napló 11
