Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 12. szám - VERS, PRÓZA - Farkas András: Rembrandt késői vallomása
íyiulirttf Slnöróö £&ewiAran<U/céáői 'ixa//omÁia Amit dolgoztam, éltem eddig, Lassankint, csendben elfelejtik, Azt mondják, sok pénzt kaptam érte, De elment biz’, biz’ meg nem érte! Mégis megérte! Mennyi minden Munkált ezerszer ereimben. Ó, mennyi izgalom, vagy álom Kísértett, hogy szép trónon álljon! Mint küszködött újult szerelmem A korhadó test átka ellen! Akartam a magasba menni! Szándékom sok, holmim semennyi. Csak vénült testem, ez maradt csak Önvádnak, jognak és panasznak, Csak ezt védem, hogy összetartson, Bármily foszló és rút az arcom. Az életet nem jól csináltam. Megbíztam minden cimborámban, Fürödtem mindenfajta borban! Sok lőrében kevés bíbor van. De azt nem tiltja ember, Isten, Hogy önmagam megörökítsem, Hogy pisla fény legyen szememben, S az a jövőbe vessen engem. Ha majd egy század úgy találja, Hogy tettemért nagy ár a hála, Kerülje el mihaszna képem, Terítsen szennyes gúnyt fölébem, De tőlem így fogadja jussát! Az életem hit, nem hazugság. Rövid bál, rossz szív, néma bánat S halvány emléke Saskiának. Új Hevesi Napló 5
