Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 7. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Domokos Sándor: Erkölcsi értékeink összehasonlítása a modern fizika ismereteivel
,,A barátunk segítése nem akkora érték, mint ellenségünkkel jót enni", és „Ha megütik az egyik arcod, tartsd oda a másikat is ”, és „Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel". Az ilyen tanításnak nincs értelme a fizikai realitás szintjén. De mégis azoknak példája, akik ezt követték, akaratlanul is kivívja még azok csodálatát is, akik az erkölcsi magasabbrendüségét tagadják. Érdekes, hogy amíg a köznapok embere, ha nem is érdekli, de elfogadja, a tudomány zsargonjába öltöztetett ellentmondásokat, addig komoly ellenállást fejt ki azon követelmények ellen, melyek ösztön-irányítottá önzésével szemben erkölcsi korlátot állítanak fel. A spirituális kötelesség említése saját gyarlóságunkkal állít szembe bennünket. Ez pedig nagyon kényelmetlen érzés. A fizika érthetetlensége, mivel nem támaszt erkölcsi követelményeket, nem zavarja belső igazságérzetünket. Nem kívánja meg a hasznos önérdekünk korlátozását. Ezzel szemben a minőségi érték áldozatot kíván. Érdemes pár szóval emlékeznünk arra, hogy a művészet a maga kezdeti stádiumában, a barlangfestészet korában hatalmas áldozatot követelt az alkotótól. Hosszú időre lekötve tartotta és elvonta a természetes élelemkeresés gyűjtögető tevékenységétől. A festmények helye sokszor állványok készítését, fáklyák elhelyezését és pigmentek beszerzését tette szükségessé az alkotó számára. Ez pedig a reális életfenntartó tevékenységek kárára volt. De a fejlődés ezen pontján az ember már érezte a vonzódást egy nála nagyobb, magasabbrendi Lény felé, akinek jóakaratára szüksége volt. Azt is sejtette, hogy ez a magasabbrendú Lény nem közelíthető meg az anyagon keresztül. Ezért idejét feláldozta és más hasznos termékét megsemmisítette ennek érdekében. AZ ÁLDOZAT MINDIG A FIZIKAILAG HASZNOS MEGTAGADÁSÁT JELENTI. Ez az áldozatvállaló ember lett az erkölcsi ember, homo morális. De nem minden ember vállalta az áldozatot. Mivel szabad akarata az ösztön bilincséből kiszabadította, a választás lehetőségét megadta neki. A választás lehetősége mindennap velünk van. Bensőnkben szabadon döntjük el, hogy mit fogadunk el jónak és mit látunk rossznak. De cselekedetünkben nem mindig követjük a benső vonzódásunk értékeit, azért, mert szabadok vagyunk. Kár lenne erre több szót vesztegetni, mert minden további csak ismétlés. A belső emberi vonzódás ösztönöz mindannyiunkat a magasabb, anyagtól függetlenebb értékek felé, míg a napi életünk hasznot kergető igényei ellenkező irányba térítenek. Rajtunk múlik, hogy a benső döntésünk alapján melyik utat választjuk. Itt térek vissza Gandhi mondására, mely meghatározza azt az embert, aki a napi hasznosságot hajlandó felcserélni egy kézzel nem fogható erkölcsi értékért. Aki ezt nem érzékeli, arra semmiféle racionális érvelés nem hat. Aki pedig ennek az érzésnek a hatása alá került, azt semmiféle érvelés nem térítheti el útjából. Hiába hátrányos is számára az erkölcs követése a gyakorlati életben. Hányszor mondjuk, a pénz nem minden. Ezzel a kifejezéssel ösztönösen az anyagitól független értékre célzunk. Az önfeláldozók hosszú sora - nemcsak a katolikus mártírokra gondolok itt, hanem mindenkire, akik meggyőződésükért, melyből anyagi hasznuk nem származott, áldozatot vállaltak - általában kivívta az emberiség elismerését. Elég csak az ősmondák hőseire gondolnunk. Az újabb történelem is számtalan olyan példát ismer, ahol az egyén életét adta meggyőződéséért. Akikre ezen példák nem hatnak vonzó erővel, azok számára meddő minden érvelés, mert ez olyan dimenziója az emberi létnek, amely független a logikától és érveléstől. Az ember egységében bensőségének spirituális volta és testének külső fizikaisága elválaszthatatlanul együtt él. Ezért nem mondhatjuk, hogy a külső embert érintő gyakorlatiság nem befolyásolja a belső ember elhatározásait. A döntés mindig egy vektor-összetevő eredménye. A vízszintes tengelyen az ár, a függőlegesen az érték van jelölve. Minél nagyobb gyakorlati Új Hevesi Napló 41
