Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 11. szám - KÖZÉLET - Deé András: Az aradi tizenhárom emléke
Nem fog szólni az ügy állása-lényege felől semmit... Lakatot tettek a szájára - aranyból! A vele egyet nem értőkkel szemben nála mindig kéznél van a láb. A disznó nemcsak Túron túr. Ahol nem babra megy a játék, ott mindig szerephez jutnak a bábok. Nagy bankó, nagy csalafintaság gyakran közeli rokon. Betegség sokféle van, egészség csak egyetlenegy. Mégis. A betegség-tudósok mellett több egészség-tudósra volna szükség! J2W Q^nclr-áá jkz arain tizenhárom emléke Gyakran mondják, mi, magyarok a tragédiáinkat ünnepeljük, nem pedig a sikereinket. Mintha nem volna önmagában siker ezeréves megmaradásunk, a csak kevés néppel előforduló hányattatások ellenére is. Mintha nem volna siker, hogy egykori ellenségeinket a történelem már rég elsodorta, jelezve népünk kitartását, erejét és büszkeségét. Mintha nem mi harcoltunk volna legtovább a szabadság, egyenlőség, testvériség és világszabadság eszméiért, vagy mintha nem mi keltünk volna fel elsők között a lelkeket nyomorító kommunista uralom ellen. Mindezért azonban nagy árat fizettünk. Odalett országunk színe-java, odalettek azok, akik életüket áldozták értünk. Ma, amikor a szabadságharc mártírjaira emlékezünk, a kivégzett 13-ak egyikének emléktáblájánál, önkéntelenül is fel kell idéznünk a másfél évszázaddal ezelőtt történteket. A szabadság eszméje akkor, 1848-ban a magyarok mellett más népeket, így a legkülönbözőbb társadalmi osztályokat és ideológiákat forrasztotta össze. így válhatott Knézich Károly horvátként a magyar történelem hősévé, és Damjanics szerb parasztcsalád sarjaként aradi vértanúvá. De a forradalom alapeszméjében, a szabadság gondolatában találkozott és lett eggyé a középnemes Kölcsey liberalizmusa az arisztokrata Széchenyi Európa gondolatával, és a „nép fia” Petőfi világforradalmiságával. Ma ennél a márványtáblánál a tizenháromból egyre emlékezünk. Knézich Károly felesége, Kapitány Katalin révén vált egrivé. Ez teszi őt számunkra, a mostani egriek számára kicsit sajátunkká. Az emlékező főhajtásban egyenként, egyedül, talán soha nem találjuk meg a megfelelő szavakat, mondatokat, de amit együtt, annak a nemzetnek tagjaiként, gondolunk és teszünk, amelyért ők akkor, 151 évvel ezelőtt életüket adták, az lehet méltó megemlékezés. De az is igaz, hogy Arad gyászában az ünnep nem lehet csupán a főhajtás, a tisztelet jele. Új Hevesi Napló 59
