Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 11. szám - KÖZÉLET - Cserniczky Dénes: Sorsfordítók
Cserniczky Dénes 5orsfor5ítóR Nem akarok prédikálni, nem akarok fontoskodni a mindentudás vélt jogán az emberi életet befolyásoló erőkről. Ezt meghagyom másoknak. Születünk, élünk, meghalunk. Alapigazság. De sok a fehér folt: hogyan keletkezett a világ, egyáltalán miért keletkezett a világ, mi az élet értelme, stb. Vallás, tudomány, művészet, mágia: megannyi egymásnak feszülő igazságkeresés. Születünk, élünk, meghalunk. Igen, élünk velünk született adottságainkkal és beidegzéseinkkel élünk neveltetésünkkel belénksulykolt és tudásszomjjal behörpintett előítéletekkel. Születünk, élünk, meghalunk. Amíg gyerek az ember, addig nincs baj. A gyerek élete döntő fontosságú semmiségek között zajlik. Tudatosan még nem fogja fel a pozitív vagy negatív hatásokat, legfeljebb elraktározza tudatalattijában. Ahogy emberesedik, ahogy okosodik, úgy tudatosodik. Most már észleli, hogy történik vele valami. De ezt a valamit megmagyarázza magának egy vállrándításos közhellyel, vagy megmagyarázzák neki egy éppen divatos teóriával, vagy egyszerűen elmegy mellette. Ez utóbbi a tipikus. Amikor pedig már elviharzott az élet, költőien szólva „megnyugszik a tenger”, magyarul szólva, amikor megöregszik az ember, akkor már tisztán lát. Én most leírom, ma már tudatosan nagy sorsfordulóim történetét. Egyrészt, mert jólesik visszaemlékezni rájuk, másrészt meg hátha valami tanulságféle is kikerekedik belől. Doráti Antal, a világhírű magyar karmester mesélte:- Muzsikus családból származom. A zene, családon belül is mindig beszédtéma volt. Még középiskolás koromban történt. Egyszer ebéd közben megkérdeztem:- Hallottátok a legújabb Bartók-viccet? Apám:- Hallottad már Bartók zenéjét? Én:- Nem. Erre kaptam apámtól egy rettenetes nagy pofont.- Először hallgasd meg a zenéjét, utána mondhatsz véleményt! Én nem kaptam pofont Bartók zenéje miatt, de tele voltam előítélettel: kakofonikus, zavaros, érthetetlen. Zeneművészeti Főiskola nagyterme. Zenekari próba. Friss elsőéves hallgató voltam, tetőtől-talpig „ki, ha nem én” mentalitással. Beültem. Bartók valamelyik zenekari darabját játszották. Figyeltem is, nem is. Egy kicsit oldalt fordultam, és abban a pillanatban... máig nem tudom, mi történt. Mintha valami bibliai hitvallás megtisztító és megvilágosító ősereje, víziója szaladt volna át rajtam. Előbb még csupa ellenállás, egy pillanattal később egy egész más színben látott világ. Magam elé meredtem és ezt mormoltam a fogaim között:- Bartók... Úristen, ez az ember zseni! Azóta, nem szégyellem bevallani, Bartók-rajongó vagyok. Új Hevesi Napló 53
