Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 11. szám - VERS, PRÓZA - Fecske Csaba: Naplemente
Lacus kis takonypóc volt, akitől a lányok utálkozva elfordultak az iskolában, csörgött mindig a nyála, igaz, nem is nagyon izgatták őt, jobban szerette az egereket, pókokat, békákat, halálra rémítette velük a lányokat, visítozva rebbentek szét az udvaron. A fiúk, még a kisebbek is, ellátták a baját, vérző fejjel, kék-zöld foltokkal állított haza, a bátyjai, akikkel fenyegetőzni szokott, lerázták, ugyan már, Lacus, láthatod, nem érek rá, sose torolták meg az öcskösön esett sérelmeket. Irigykedve nézte őket, ahogy megmosakodnak, kiöltöznek, kölnivel dörzsölik be a fülük mögött és a hónaljukat, ahogy elégedetten nézegetik magukat a tükörben, mielőtt elindulnak az Amyaskertbe, ahol szombat esténként bál volt. Szakmát tanultak, hamar kirepültek a családi fészekből, csak ő maradt otthon, segített szüleinek a gazdaságban. Nem tanult tovább, örült, hogy a nyolc osztály sikerült. Jómódúak voltak, szántók, gyümölcsösök, nagy porta gazdasági épületekkel, lábasjószágokkal, volt dolog bőven, dolgoztak keményen, hátukon hordták a napot. Amikor eltemette a szüleit - gyors egymásutánban ment el a két kis öreg - Lacus vitte tovább a gazdaságot, amely túlságosan nagynak bizonyult az erejéhez. Asszony nélkül nem ment, asszony pedig nem volt. Egyszer udvarolt komolyabban egy lánynak, a szülei nézték ki neki, ugyan már, Lacus, udvarolhatnál a Lévai lánynak, szép is, kedves is, nyisd már ki a szemed. Lacus kinyitotta és látta, hogy Lévai Erzsi valóban szemrevaló lány, el is határozta, hogy udvarolni fog neki, csak azt nem tudta, hogyan kezdjen hozzá. Erzsi viszolygott kissé vizeskék szemű, gyámoltalan lovagjától, menekült előle, akkor viszont nagyon megsajnálta, amikor néhány környékbeli legény, aki a szoknyája körül legyeskedett, egy bál után alaposan helybenhagyta Lacust. Szánalom ébredt a szívében. Ezért, ki tudja, miért, váratlanul igent mondott a legénynek, akinek tátva maradt a szája a csodálkozástól. Amikor már mindenki elkönyvelte, hogy a fiatalok összeházasodnak, Erzsi megszökött egy férfival. A Lacus anyja belebetegedett, apja káromkodott, látszólag Lacust viselte meg a dolog legkevésbé, kicsit talán még meg is könnyebbült, megmenekült a felelősség alól, amivel a házasság és a család jár. Erzsi szülei nem mertek az emberek szemébe nézni, hamarosan el is költöztek. A lányról mindenféle mendemondák keringtek a környéken. Lacus egykedvűen hallgatta ezeket az elbeszéléseket, nem búslakodott. Bátyjai nem segítették, az egyik raktáros a vasgyárban, a másik boltvezető valahol vidéken. Ha érett a gyümölcs, családostól kivonultak, főleg a korai cseresznye, barack volt kapós, az asszonyok befőzték, a gyerekek ették, úgyis csak itt menne tönkre, mondogatták, ami igaz is volt, hiszen Lacus csak folyékony állapotában kedvelte a gyümölcsöt. Szép lassacskán eladogatták a földet és a gyümölcsöst, csak a porta maradt, az ürességtől kongó ház meg az istálló a megfogyatkozott állatokkal. Lacus bajlódott mindennel, ám a bátyjai igényt tartottak a részükre, keményen bevasalták rajta, a szerencsétlen egyik napról a másikra élt, végül az egyetlen megmaradt lóval, a Pejkóval fuvarosságra adta a fejét, szenet szállított a környékbelieknek a Tüzépről, cefrét a főzdébe, amely a vasúti átjárónál, a temető mellett lehelte förtelmes bűzét a levegőbe, bútort a városból, mindig akadt valami, megélt belől, igaz, elég igénytelen is volt, a szomszédtól kapott bakancsban, munkaruhában volt hétköznap, ünnepnap. Az ünnepnap csak annyiban Új Hevesi Napló 19
