Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 10. szám - VERS, PRÓZA - Apor Elemér: A tábornok, aki nem írt levelet
A tizenhárom tábornok közül ötnek a holttestét röviddel a kivégzés után, éjnek idején megvették a hóhértól a hozzátartozók. A többiek nyugvóhelyére csak 1932-ben bukkantak rá - véletlenül. Akkor nagy árvíz volt és a megáradt Maros megbolygatta a töltéseket. A töltést javító munkások találták meg a csontokat s a bitófák maradványait. Az aradi művelődési palota ereklyemúzeumában őrzik azokat egybefogva, kegyeletben. Melyik kié volt, ki tudja? Knézich után néhány emlék maradt Egerben, ahol ma is élnek leszármazottai. Leona néni. A kedves Leona néni a Bartakovics utcában lakik. Vékony, törékeny, sokat gyöngélkedik, kel, fekszik, álmodik régi csipkéi között. Ő a hagyományok őrzője. Kíváncsi, hány éves vagyok? 1878-ban születtem, számítsa ki. (A cikk 1974-ben íródott, Leona néni nincs már az élők sorában. - A Szerk.) A szeme eleven, az emlékezete is. Én vagyok Knézich Károly harminckettedik unokája. Bizony, nagy család voltunk. Édesanyám, aki az ő lánya volt, tíz gyermeket hozott a világra, a tizenegyedikbe belehalt. Harminchat éves korában. A nagymama? Éppen szüreteltek a Csiky Sándor utcai pincénél (abban az időben Speciális utcának hívták) , akkor hozták neki a hírt, hogy az urát kivégezték. Összeesett és meghalt, mi ágy tudjuk. Két lánya volt, Olga és Irén. Irén volt az én édesanyám. Bartakovics érsek vette őket pártfogásába és a zárdában nevelkedtek. Mikor Ferenc Józsefnek nevenapja volt, le kellett volna menniük misére a kápolnába, de ők inkább leöntötték tintával a ruhájukat, hogy ne kelljen ünnepelni édesapjuk gyilkosát. így szólnak a családi hagyományok. A valóság az, hogy Knézich felesége később halt meg. Az egri görögkeleti egyház halotti anyakönyvébe 1853. május 31-én jegyezték be, így: Jekaterina Valova Kralévá Knezicsa. De hol van a sírja? Nevét nem őrzi egyetlen síremlék sem. Ott van édesapja emlékköve, aki 1849. augusztus 5-én halt meg, oda nem temethették, korai lett volna a sírt felbontani. Az anyakönyv sincs már itt, Szentendrén őrzik. Knézich nem írt levelet. Nem tudott írni. Annyira ráborult sorsa komorsága, hogy csak imádkozni tudott. Bánsági rokonait kérte meg, hogy értesítsék kíméletesen feleségét. Az emlékek másik őrzője Dobrovics Marika. Kis szobájában függ az aradi vértanú olajfestményű arcképe és a tábornoki jelvény, egy keskeny piros selyemszalag, közepén ó- ezüst koszorúval, s ahogy felnyújtja tenyerén, úgy lobog, mint a láng. A harmadik őrző a gyulai Erkel Ferenc Múzeum. A családi hagyomány szerint, amikor a cári csapatok a foglyul ejtett magyar főtiszteket Gyulán átadták az osztrákoknak, Knézich eltörte kardját és a földre vetette. E mozdulatnál a mellette álló orosz tiszt tisztelgett előtte. Szerdahelyi István, a gyulai múzeum igazgatójának szíves értesítése szerint Knézich Károly eltört markolatú kardját a múzeum a várostörténeti állandó kiállítás anyagában őrzi, és ott úgy ismerik a fegyver történetét, ahogyan a családi hagyomány emlékezik rá. Ennyi a néhány boldog esztendő jogán egrivé lett szabadsághősről, az aradi vértanúság 125. évfordulóján. (Ma 151. évfordulóján - A Szerk.) Új Hevesi Napló 29
