Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 10. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XXVIII.
BükUaljai ösvényeken XXVIII. Vadászéletem során számtalanszor történt már meg velem, hogy azt kellett mondanom: a vadászatban nincs törvényszerűség. Hiába a sok éves rutin, az alapos szakszerűség, a higgadt körültekintés, mindezek ellenére rendszeresen történnek olyan dolgok, születnek olyan szituációk, akadnak olyan problémák, amire az ember nem számított, amire nem észült fel, amikor az elvárhatótól, a „sokéves átlagtól” oly mértékben térnek el az események, hogy azoknak épp az ellenkezője lenne a természetes. És vadászat vonatkozásában szinte mindenre vonatkozik ez a megállapítás. Vonatkozik a vad szokására, viselkedésére. Hányszor, de hányszor adódik úgy, hogy szinte biztosak vagyunk a dolgunkban. Biztosak vagyunk, hogy az a bizonyos általunk már jól ismert vad hol, mikor és hogyan érkezik. Miért is ne lennénk biztosak benne, hiszen így tanultuk, számtalan helyen így olvastuk, a sokat tapasztalt öregektől is így hallottuk, és saját megfigyeléseink is ezt feltételezik. És mégis! Nem ott, hanem egészen máshol, nem akkor, hanem hamarabb vagy később, és távolról sem úgy, hanem egészen másképpen. A vadászat eredményességére meg különösen vonatkozik. Gyakori eset, hogy jó szerencse kívánság, öregasszony és fekete macska látványa nélkül eljutunk a vadászat színhelyére, ahol a kezelt szórón már napok óta kiváló a vadmozgás. A szél iránya és ereje is optimális, azaz minden adott ahhoz, hogy joggal bízhassunk az eredményességben. Aztán a lővilág megszűnte előtt a biztató neszről kiderül, hogy az nem más, mint egy közeledő gombaszedő ember, aki éppen azt a területet járkálta be, azaz szagosította össze, ahonnét a beváltó disznót vártuk. Aztán ezen megállapítás az apróbb, hétköznapibb, legegyszerűbb dolgokra is vonatkozik. A derült égből hirtelen lezúduló, tavaszi-nyári, mindent eláztató záporra, no, meg, amikor a biztosnak vélt magasleshez érve kiderül, hogy az elmúlt napokban minden használható oldal- és ülésdeszkát lefeszegettek róla és elvittek a közeli falu legszélső házaiban lakók, vagy a tanyáról kijáró kéttucatnyi kecske megtalálta a szórót, s az utolsó szemig felette róla a kukoricát, hangjukkal, szagukkal tönkretéve a terület nyugalmát. Ám van olyan is, amikor a kiszemelt, lőhető bakot várva egy lényegesen erősebb, szebb és szintén lőhető bak sétál elénk, és még szerencse, ha a meglepetéstől, a csodálkozástól sikerül elejteni. Vagy amikor nem várt módon a szokásostól eltérően, jóval a sötétedés előtt lőhelyzetbe kerülünk, mert néhány felelőtlen, de igen gusztusos süldő már a nyílt füves helyen turkálja a talajt cserebogárpajort keresgélve. Különös meglepetések érhetik a vadászembert a meglőtt vad utánkeresésénél is. Itt aztán valóban elmondható, hogy nemigen van két egyforma eset, hogy itt aztán igazán nincs törvényszerűség, hogy itt a rutin nem működik. Mert igen-igen bőséges és biztató vémyomon elindulva is megtörténhet, hogy egyre kevesebb lesz a nyom, s több száz méteren követve a vadat, végül be kell látni, hogy sebe felületes, talán izmot ért horzslövés, s a vad sehol meg nem feküdve, sőt komoly emelkedőt is leküzdve örökre otthagyott bennünket. De abszolút biztató jel nélkül, egyetlen csepp vér nélkül is rátalálhatunk az élettelen vadra a rálövés helyétől nem messze. És van Új Hevesi Napló 11
