Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)

2000 / 9. szám - KÖNYVSZEMLE - Kaló Béla: Szellem és lélek régiói

cXa!ó Xéla

(~§Xe//em é& /é/eÁ ‘réffiéi Gondolatok Cs. Varga Istvánt olvasva

Az írás szerint Isten a művészet és a művészi kifejező eszközöket is felhasználja áldásai, üzenetei közvetítésére. Őneki, mint a legnagyobb alkotónak van hatalma az alkotásra kiválasztott embereit Szentlélekkel betölteni. Ezt tette Bésaléel-lel és Aholiábbal, az ószövetségi szent sátor és berendezéseinek készítőivel a pusztában, és ezt teszi mindenkivel, aki a valódi segítség és a tiszta igazság közvetítésére kap megbízást.

Cs. Varga István új kötetében, a Szent művészet II-ben immáron egyedül folytatja a korábbi, 1994-ben megjelent első kötet gondolatiságát, szellemi vonalát és elemző irányát. Míg ott több szerző közös gondolati síkja szervesül egységesnek tűnő egészbe, itt egyetlen kutató, nagyon sok olvasmányon átszűrt, alapos tárgyismerete tehet közkeletűvé sokáig elhallgatott dolgokat. A szakralitás a magyar irodalomban is fontos, alighanem az egyik legfontosabb vonulat.

De létezik-e vallásos irodalom? Pilinszky szerint a művészet alapvetően vallásos eredetű, s ha egyszer minden művészet valóban vallásos gyökerű, akkor vallásos irodalom voltaképp nem is létezhet a szent szövegek közelségében.

Cs. Varga idézi Pilinszkyt, de idézi Pierre Emmanuelt, Sík Sándort, Barta Jánost, Rónay Lászlót, s maga is úgy véli, „határozott különbséget kell tennünk a liturgikus művészet és az általában vett vallásos művészet között”. Maga a szakrális költészet ugyanolyan esztétikai értékmérők szerint ítélhető meg, mint más, témájában és gondolatiságában nem szakrális líra, tehát elsősorban is műnek kell lennie a szakrális ihletésű versnek, s csak másodlagosan vallásos ihletettségűnek.

Kis kitérő: vajon a szakrális irodalom körébe sorolható-e például a Nobel-díjas portugál Jósé Saramago Jézus Krisztus evangéliuma című regénye, amely éppen a történelem részét alkotó, szakralizált múltbéli események megkérdőjelezését, vagy inkább újrafogalmazását jelenti. (Eszerint Isten talán nem is létezik, ennélfogva az egész európai civilizáció a semmin nyugszik. A szakrális és a profán, illetve a transzcendens és a földi párosítása nem idegen az ibériai írótól.) Ha esetleg ellentétes előjellel is: de igen.

De vissza: a szerző a magyar irodalmon belül vizsgálja a szakrális vonulatot - s úgy tűnik — van miből merítenie, sőt erős szelekció szükségeltetik, mert a Halotti Beszédtől napjainkig óriási a kultúranyag, s a tanulmányok szerzője sem törekedhetett teljességre.

A magyar történet és a sacrum egysége legteljesebben talán Kölcsey Himnuszában van jelen. A Himnusz nemzeti ereklye. (Kicsit szomorú, nem úgy, mint a franciáké, de hát ez törvényszerű.) Cs. Varga rendkívül átfogó és alapos tanulmánya minden mozzanatot érint, ami e verssel kapcsolatos. A keletkezési hely bemutatása, a himnuszköltészet általános jellemzése után a költemény teljes ívű elemzése következik.

Történelmi, összehasonlító irodalomtörténeti és nyelvi komplex analízis ez a tanulmány, amely rávilágít arra, hogy a vers lényege a történeti visszahelyezkedés révén a történeti magyarsággal való teljes érzelmi azonosulás. Ugyanakkor a történelmi bűnök vallásos felfogása (az eredendő bűn misztikája) mintegy feltételezi az újjászületés, a regeneráció lehetőségét is - Isten akarata szerint. A Himnusz egyszerre nyúl vissza az

82

X. évfolyam 9. szám - 2000. szeptember