Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 7. szám - VERS, PRÓZA - Gyüre Lajos: A háromlábú kisszék
Nem kellett már szólni se, tudták egymás gondolatát is. A veszekedést is ott kezdték, ahol tegnap abbahagyták.- Mondtam én eleget! Nem kellett eladni a házat! De hát hiába vót minden! Csak jöjjünk, csak jöjjünk! Itt lesznek az onokák, ha mán a menyeddel nem tudsz kijönni! Hát itt vannak? Ide se üti az orrát egyik se! Az is igaz, hogy még beszélni se tudsz velük, mert nem érted a szavukat! Most itt van, fizesd ki a lakást, ha tudod! Telik a nyugdíjadbul! Mer ügyi a pénz az elment! Itt ültek mindig, míg vót minek a nyakára hágni! Bezzeg most? Nincs időnk, jaj, annyi a munka, tudja, mama, üzletet nyitottunk azon a kis pénzecskén, amit adtak. Éjjel-nappal ott van az ember, de minek is mondom, maguk ezt úgysem értik! Az a sok írnivaló, a könyvelés, az utánajárás! Ha maguk azt tudnák! Jó vót maguknak! Dógoztak a fődön, oszt még a fejüket sem kellett törni. Igaz is! Elmehetne Öregapó a járásra elintézni, hogy aggyák vissza a fődet... Nem, nem megyünk mink oda vissza, de hát ki tuggya, hogy alakul a helyzet? ... Kiaggyuk bérbe. Vagy eladjuk. Csak maga menjen és intézze el! Kitelik a napjábul!- Hogy a rosseb essen beléd! - mindig megbotlik az ember benne. Vidd, tedd fel a padlásra! Oda való ez úgyis!... Jajj, urambocsá’... Hát hol van itt a padlás? Mán azt se tudom, mit beszélek!... Hajítsd ki az uccára! Majd felveszi valaki!... Gyön Majaros sógor, ű felveszi!... Az is! Nincs a képén búr! Beállt szemetes kukákat böngészni!... A híres nagygazda!... Osztán hogy idejött a városba, a jánnya még egy pohárka pájinkára se ad neki!- Leugrok a botba! - szólt az öregasszony. Kendőt kötött a fejére - anélkül ki nem ment volna még a folyosóra sem, s azzal elindult, hogy friss kenyeret hozzon az üzletből, mert az öregember már hiányos fogaival nehezen tudta elrágni a másnapos kenyeret. Az öregember egyedül maradt vissza-visszatérő gondolataival. A heréit Pityuval, meg a minden évben csikózó Sárival... Eszébe jutott a szerszám!... Lassan, óvatosan kihúzta az előszoba-szekrényből a sok kacat közül a lószerszámos zsákot, amibe a hámot tették a költözéskor? - Ki tuggya? Hátha el lehet adni az ócskásnak! - gondolták. Most itt ártogat, kiverte a penész. Annak idején olajjal kenegette, hogy ne törje fel a ló szügyét.- Jó lesz még valamire! - gyömöszölte a zsákba a fia nagy bosszúságára, nehogy az olajos, izzadságtól bűzlő szerszám összekenjen valamit.- Úgyse lesz magának mán lova!... Ótőn fog járni! - mondta kissé nevetve, de a szája sarkában ott bujkált a lenéző mosoly, a városba szakadt falusi ember gőgös rátarti sága. Azért az öregember mégiscsak feltette a teherautóra a többi lim-lom közé. Most pedig a megkeményedett istrángtáskából alig bírja kihúzni a fonott istrángot, amit még valamikor a kaposi Piroska néni szatócsüzletében vásárolt.- Ő is elment Ósvicba, vagy hova - dünnyögött magában. Nagysokára hurkot vetett rá göcsörtös, bütykös ujjaival. Aztán felállt a háromlábú kisszékre, vigyázva, nehogy időnap előtt eldőljön vele. Emeli a kezében lévő istrángot, hogy átvesse a mestergerendán, de félúton megakad a mozdulat. A mestergerenda nem volt a „helyén”!!! Mikor eldőlt vele a háromlábú kisszék, a radiátor bordáihoz csapódó feje már nem érezte az éles, nyilalló fájdalmat. 22 X. évfolyam 7. szám - 2000 július
