Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 7. szám - VERS, PRÓZA - Gyüre Lajos: A háromlábú kisszék
,./% /tá/Y'/n/a^/- /oúérZyA A kisszék ott állott a gáztűzhely mellett az egyszoba-konyhás emeleti lakásban. Esténként odahúzódott az ablak alatti radiátor közelébe, hogy fázós lábait melengethesse, amiből neki eggyel több volt, mint az embereknek, viszont eggyel kevesebb, mint a rendes kisszékeknek. A rendes kisszékeknek az ülőkéjük végében éles vaskés is volt, mert az ő ülőkéje gömbölyű, és homorú volt. így tehát azon kívül, hogy ülni lehetett rajta, semmi másra nem lehetett használni. Esetleg virágtartónak.- Ki kell hajítani ezt a széket! Csak ártogat! - zsörtölődött Öreganyó, mert mindig megbotlott valamelyik kiálló lábában.- Hagyd szegényt! - így Öregapó.- Tudod, hogy Gyula ült rajta, mikor suszterkodott. Ekkor egy kicsit sírdogált Öreganyó, mert eszébe jutott, hogy Gyulát elvitte a tüdőbaj.- Mán tán el is porladt! - sóhajtott, míg felállította a széket, s nem tudni, hogy a sóhajtás a rég meghalt Gyulának szólt-e, vagy a hajlani nem akaró derekába beálló fájó nyilallás hozta ki belőle. - Lám, a székének meg semmi baja annyi idő óta! — susogta csak úgy magának a sóhajjal együtt. A szék csak hallgatott, nem tehetett semmit. Nem az ő hibája volt, hogy Balogh Gyula alig húszévesen tüdőbajt kapott. Inkább a csikómasina az oka, mert nem melegített. Pedig olyan hideg volt, hogy csonttá fagyott az ember keze a dikicsen. Még a csiriz sem akart megolvadni, hiába állt ott naphosszat a sütő tetején. Neki is akkor vált ilyen köszvényessé a lába, mondogatta Öreganyó. Azóta is érzi, ha jön a tél, vagy valamilyen időváltozás készülődik. Közben mindketten arra gondoltak, hogy szegény Gyula, ha élne, még most is azon a széken ülhetne, s kalapálná azt a sok rossz lábbelit, amit a faluból összehordtak neki. De hát elment. Elvitte a tüdőbaj. Most hát csak a szék őrzi az emlékét. Azért is hozták magukkal, mikor eladták a házat, meg a telket.- Istenem, Istenem! Mennyi minden elfért azon a portán! A csűr, az ól, a magtár, a nyárikonyha, a gémeskút! Nem kellett még a vízért is fizetni, mint itt a városban! A kisebbik fiú! Az nem hagyott nekik békét.- Csak kötözzenek ide, édesanyám! Majd megláti, milyen jó lesz magoknak! Bekötöznek a blokkba! Van itt minden! Csak leszaladnak az utcára, ott a bót, vesznek kenyeret, lisztet, vajat, mindent, ami kell. A lakásban jó meleg van, megcsavari a csapot, folyik a hideg-meleg víz, szóval jobb lesz magoknak. Csak azt nem mondta, hogy a menyecskével nem tudnak kijönni. Meg hogy a háromszoba-konyhás lakásba ők már nem fémek be.- Mer ügyi, nekik kell egy külön hálószoba, a fiú, az onoka sem alhat együtt a kisebb leánkával, mer mán az is tizennyóc éves, a leánka meg tizenhat. Nappali szoba is kell, hol fogadja a barátnéit? A konyha meg olyan kicsi, hogy ha ketten bemennek, akkor háromnak ki kell jönni, hogy elférjenek benne. Hát akkor külön lakás kell. Jó, de azt meg is kell venni! Akkor rukkolt ki a fia, hogy hát ők úgy gondolnák, hogy el kéne adni a házat, meg a belhelyet. Jutna városi lakásra, meg vennének egy ótót is, ha mán úgy adódik -mondja. - Mer hát minek álljon a pénz a bankban? ■ ^yü/y Új Hevesi Napló 21
