Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 9. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Ködöböcz Gábor: „A magyar nyelv mindig szerelmem, mindig boldogságom volt”
értőm és kisértőm / Kínok közt, gondjaimtól részegen, / örökzöld földem és egész egem " (...) ,,Magyar szó! Ajkamon és gégém lazán / vont hangszerén'lázam, házam, hazám” (...) ,, Te vagy jelenünk és a hajdani / arcunkat rejtő Veronika-kendő / ás a jövendő. / Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk / és forró, mint forrongó szellemünk. ” Ezek a sorok mindig is túlragyogták a koholt vádakat, a kényszermunkát, a kőtörés robotját, s ezt az éthoszt semmiféle földi dolog nem képes elpusztítni, de még gyengíteni sem. Mindez akkor is érvényes, ha tudjuk, hogy 1956 után újra külföldre kényszerült, ahol versekbe menekítette féltve őrzött eszményeit (Ezerkilencszázötvenhat, te csillag, Nagy Imre, Egy helytartóhoz, 25 év után). Először Londonban szerkesztette az Irodalmi Újságot, majd az olaszországi és máltai kitérő után Kanadában telepedett le. Itt és az USA több egyetemén tanított, miközben számos verses-, próza- és esszékötete angol nyelven jelent meg (Levelek az utókorhoz, Faludy György összegyűjtött versei, Hullák, kamaszok, tücsökzene). Az immáron történelemmé szelídült közép-kelet-európai abszurdnak köszönhetően csak 1989-ben térhetett haza, és ez a haza - az ő szavaival élve - már nem az „éjféli letartóztatások hazája” többé, hanem a szabadságé. A művészi nívót a létezési nívónak alárendelő Faludy kényes erkölcsét a következő interjúrészlet is jól mutatja: „Meghalni jöttem haza. Még 1988-ban egy torontói orvos rákos daganatot diagnosztizált bennem. Fél évem van hátra, annyit jósolt. S én itt akartam meghalni. Először három és fél hetet töltöttem itthon; három feltételem volt az utazás előtt. Egy: olyan ember vezesse az országot, akinek az 1956-os forradalom leverésében s az azt követő halálos ítéletekben nem volt része. Teljesült. Kettő: ne csak testemet engedjék be, hanem szellememet is; adják ki könyveimet, engedjenek előadásokat tartani. A harmadik: ne kelljen hivatalosan kérelmeznem a vízumot". Hazatérése után Faludy György egyik első útja Egerbe vezetett, ahol a tanárképző főiskolán mintegy háromszáz főnyi hallgatóság itta a szavait s részesítette őszinte ünneplésben. Néhány szerencsés embernek (közöttük e sorok írójának) az az öröm is megadatott, hogy jóízű borozgatás közben hajnalig élvezhettük csillámló játékossággal s ragyogó humorral fűszerezett történeteit. A ritka anekdotázó- és emlékezőtehetséggel megáldott Faludy úgy elevenítette föl éltet regényét, hogy számunkra is jelenvalóvá tette azt. Azóta tudom, hogy - Kányádi Sándorral, Mészöly Dezsővel és Gyurkovics Tiborral együtt - az utolsó fenomének egyikét tisztelhetjük benne. Maradjon így még sokáig! Vecsési Sándor: Derűs szoba 60x80 cm, olaj, farost 48 X. évfolyam 9. szám - 2000. szeptember
