Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 9. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Losonci Miklós: Vörösmarty hőskölteménye Egerről
előtt Ali basát is korszerűen jellemzi: „gyönyörök forrási előtt ott / Áll vala vágy nélkül sanyarún / az időtlen aggság”. Vörösmarty Beethovenhez hasonlóan ellenpontoz - az ostrom dörgését esti harangszóval lágyítja. Markáns figura az ő értelmezésében Dobó, Zoltay, Bornemissza Gergely visszafogottabb megjelenésű. Elemében van a harci jelenetek ábrázolásában - ebben méltó társa Rubens, Delacroix festményeinek. Pazar a megoldása abban is, hogy hősei megjelennek, eltűnnek és visszajönnek -, nem feledkezik meg róluk. Az ostrom robajában csöndre halkulnak az epizódok, fenséges, amikor Zoltay elrabolja a török Leilát Hannivártól és a szívnek nem lehet parancsolni, hiába magyar Zoltay, hiába török Leila, hiába foglalt, egymásba szeretnek. A befejezés záró mondatai Shakespeare Hamletiének búcsúzásával tart rokonságot a minőségben: „így a harc, mely kezdődött nagy rettenetekkel, / S tíz ország ordítását hordozta magával, / Elhagyván fiait százféle halálnak ölében, / Végződik csenddel, s tévelygő lassú nyögéssel. / És Eger áll, többé meg nem kísértve töröktől. / Omladozott kövein vérengző férfiak ülnek: / Ok tárták meg Egert, s ez volt sasfészke Dobónak”. Nemcsak Vörösmarty, hanem Székely Bertalan is - eposzban és festményen örök emléket állít a hős egri nőknek, akik döntő pillanatban fordították a hadi szerencsét javunkra — egyesek neve, így Csákányné Rózsa, Kántorné Borbála asszony, ők öntöttek lelket a magyar férfiakba, forró vizet az ellenre. lstvánffy Miklós állapította meg, „hogy a várnak ily rettenthetetlen bátorsággal és állhatatossággal lett védelmezése, a külső nemzetek előtt elveszett Magyar vitézi névnek becsületét vissza szerezni látszatott”. Több ez látszatnál, Dobó és katonái vissza is szerezték a hírnevet, s mindezt Vörösmarty eposza költői erővel dokumentálja. Elsőként, mert Székely Bertalan és Gárdonyi Géza utána következett. Székely Bertalan és Vörösmarty is megemlékezik az egri nőkről. Székely Bertalan úgy, hogy festményén középpontba állítja őket, Vörösmarty ekként: „Őtforró lúggal Robogónak hölgy megönté. / All vala sasnőként, férjéhez szűre hasonló, / Nagy deli némberi fenn, nevezék őt Zondorilának. / ... Küzdenek a nők is, a gyenge leányka felejtvén / Ártatlanságát, vad ölés munkája közé megy Az egri nők tette: Történelem. Olyannyira az, hogy a korabeli német történetíró, Ortelius Jeromos is megdöbben e különös hősiességtől: „Az asszonyok is kövekkel, forró vízzel és szurokkal rohantak a falakra, az ellenségben nagy kárt tesznek, és nem is emberek, hanem dühös oroszlánok módjára viselkednek. Többek között egy asszony a leányával együtt ott volt a bástyán harcoló férje mellett. Mikor a férfi golyótól találva holtan rogyott össze... Fölkapta férje kardját és pajzság, hamarosan három törököt levágott, csak azután emelte fel elesett férje holttestét és vitte temetni. Egy másik asszony követ vitt a fején, de fejét szétlőtték. Ekkor leánya kapta fel az anyja vérétől pirosló követ és ledobta.” Egymást erősítve hirdeti az egriek igazságát, történetírás, festészet és költészet — Ortelius Jeromos, Vörösmarty Mihály, Székely Bertalan. (Folytatjuk) Új Hevesi Napló 43
