Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 9. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Losonci Miklós: Vörösmarty hőskölteménye Egerről
balladát „Az egri lány"-ról, ő Drégely vára védőjét, Szondit is megörökítette - a végvárak nem maradtak versek nélkül. A Hunyadiak korát Petőfi, Arany, Madarász Viktor, Erkel Ferenc is muzsikára hangolta, költeményekké fokozta, festményeken elemezte úgy, hogy a történelem, Ilosvai Selymes Péter, Tinódi Lantos Sebestyén, a költő Zrínyi Miklós lett a forrás. Vörösmarty az „Egri bor"-ról is elmélkedett, ízét zamatát a hősi évszázadra transzponálta: „lttanak a hősök s egyik így pendite: / (Török vér!) / (hogy folyjon) mondd hévvel az Egri Dobó / S folyt az azóta határ nélkül is a barna pogány vér / S lelke Dobónak lángboraidban, Eger!" E magasztos epigramma hangvétele a költő eposzával teremtődik mély rokonságban. Érdekes történet kerekedik, mely némi sérelemmel kezdődik, hogy tréfa egészségéből nemes tetté tisztul. Idézem Vörösmarty „Rossz bor”-ának sorait: „Mondják: Egerben híres bor terem. / Verembe szűrik tán? nem ismerem. / Megénekeltem harczait, borát, / s mind e napig nem ittam áldomást. ” A Dr. Borovszky Samu szerkesztette Heves vármegye c. kiadványban olvashatjuk a következőt: „E szemrehányó versre csakhamar megérkezett a felelet: egy hordó jó egri bort kapott a költő Joó János pincéjéből. De Vörösmarty sem maradt adós, megírta az egri bor újabb dicsőítését, a »Jó bor« c. költeményét. ” Joó János különben az egri líceum rajztanára és nyomdavezetője volt 1825-től 1874-ig. Ami a város fénypontját, 1552-t illeti, ezt a dicső helytállást már 1558-ban Csabai Mátyás versben is megörökítette, foglalkozott vele Istvánffy Miklós és Forgách Ferenc, de Perczel Mór azt is följegyezte, hogy Vörösmarty járt Szigetváron, kedves olvasmánya volt a „Szigeti veszedelem", így az ő egri forrása nemcsak Tinódi, nemcsak a korabeli följegyzések, hanem Szigetvár, a két Zrínyi Miklós is — a hadvezér és a költő — kard és toll. Akad egy rejtélyes találkozás Vörösmarty és Eger között, pedig - talán nem is járt e hős város utcáin a költő. Az, hogy Egernek ismerjük Árpád-kori, török, reneszánsz, barokk, klasszicista rétegeit: Köztudott. Az is, hogy a stílusok összetartozó egysége és folyamata: a hely varázsa. Akad azonban földerítendő rejtélye is. Az egyik, hogy a vár erődítésében az itáliai mesterek láthatatlan keze-nyomát is föltárhatjuk, gondolataikat is. Az is tény, hogy Leonardo da Vinci foglalkozott elméletileg és a gyakorlatban is várak erődítési munkálataival. Egerben is nyoma lehet ezen tevékenységének, igaz, immár a névtelenség tárgyiasságába süllyedve. A különös, hogy Vörösmarty eposzában leonardói értékű leírásra bukkanunk, annak tanúbizonyságául, hogy e két géniusz az időinterferencia ellenére — hiszen más-más időben éltek - rokonok: „kinyílék Leilának alakja, / Mint gyengéd ibolyák nyílnak kikeletkori hóból. /A deli lány ott állt, legszebb csemetéje keletnek, / Szép nap az éjnek fürteiben. Fájdalma derengett / Arcain, és amint az ajak rózsáit eléré / Elhalt, s föltámadt mint egy félégi mosolygás: ”. Leonardótól függetlenül csak minőség függőségében Vörösmarty is Mona Lisa egyetemes földi-égi mosolyára döbben Leila tekintetében. Leonardo és Michelangelo anghiari csatavázlatai is folytatódnak akaratlanul is, nem tudatosan, de hasonló érték szerint - csak itt a festészet költészetre vált: „Dobó most szállt a falra hadával. / Reng nagy arany sisakán barnás lobogója, setéten / Domborodik rojtos paizsával balja;... / Oly sűrűén nem hull tavi nádnak rende kaszától, / Mint itt elhullnak teke által harci pogányok. / Száz iszonyú alakot visel a váratlan enyészet: / Itt kéz, ott a fő szakad el roncsolva, deréktól / Elmarad a gyors láb, a mell be van ütve, s az elszórt / Tagzatok, egy testnek szépségi, nem ösmerik egymást". Ezt a remeklést nemhogy a közvélemény nem vette eddig észre, irodalomtörténetírásunk e, bár Gyulai Pál annyit megjegyez, hogy „Széplak szép részletekben távolról sem oly gazdag, mint Eger, de kerekebb”. Egy biztos — a középkori Új Hevesi Napló 41
