Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 9. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Cs. Varga István: Búcsú Bata Imrétől, Irodalom és küldetés
elnőtt. Édesapjával együtt Imre felidézte a Veres Péterrel való első találkozás emlékét. A politikus és közéleti szerepvállalás példájaként azt a beszédet is kitűnő memóriával emlegették, amelyet Bata Imre 17 éves korában Mezőkövesden hallgatott... Bata Imre édesanyja szinte észrevétlenül volt jelen, mindenre figyelt, tette dolgát, aztán csendesen visszahúzódott. Az édesapa és fia vitte a szót. Az uzsonnát követően, a folytatódó koccintgatás közben szó került Csoóri Sándornak a Tiszatájban megjelent, nagy vihart kavart, a szigorú tabutémának tekintett doni katasztrófát értelmező Magyar apokalipszis című esszéjére is. Köztudott, Bata Csoóri Sándorral szemben ellenvéleményt fejtett ki, amire az édesapja leszögezte: „Fiam, Csoóri Sándornak van igaza!” Imié kényszeredetten mosolygott. Édesapja határozottan helyre tette a fiát, mégis az édesapja iránti tisztelet, sőt büszkeség áradt belőle, amikor megadóan ismételgette: „Látod, Csoórinak ad igazat!” Végül megegyeztünk, hogy valóban Csoóri Sándornak van igaza. Sokszor beszélgethettem Bata Imrével Németh Lászlóról. Mindig nagy szeretettel vállalta az eszmecserét, fejtette ki véleményét. Az sem zavarta, hogy több kérdésben nem értettünk egyet. Emlékszem, milyen keserűen szólt arról, hogy mekkora támaszték a hit azok számára, akik hűséggel megőrizték, vagy ha lázadó iijúkorukban el is veszítették, később megtalálták. Bata Imre véleményét - Czine Mihályéhoz hasonlóan - hallhattam egész nemzedékükről és a mi generációnk tagjairól is. Nagy érdemének tudom azt is, hogy amikor Kiss Gyula 80. Születésnapját ünnepelte, Bata Mezőkövesden az ünnepi laudációval együtt vállalta a költő, író szerkesztő földi életművének alapos és hiteles értékelését is. Bata Imre temetésén Juhász Ferenc mondott búcsúztatót, mégis sokunkban a „paptalan”, vagyis nem egyházi temetés hidegnek, sőt ridegnek tűnt. Attól a Bata Imrétől búcsúztam, aki ifjúkora eszményeitől távol, már régóta más úton járt, Czine Mihály mégis ezt mondta róla utolsó találkozásunkkor: „Amíg Bata nemi volt hajlandó igazodni a hatalomhoz, addig végigrugdosták az országon. Nem volt maradása Debrecenben sem, ahova pedig gyerekkorának kálvinista hite, egyetemi diákélete, a Barta János-iskola is kötötte. Amikor pedig hajlandó volt igazodni, akkor lehetőségeket kapott, még főszerkesztő is lehetett belőle...” Az antigonéi princípium jegyében őrzöm meg Bata Imrének, az egerlövői, majd mezőkövesdi diákból lett irodalomtörténésznek, kritikusnak, szerkesztőnek az emlékét, köszönöm meg önzetlen szakmai és baráti segítségét. Hiszem és szívből kívánom, úgy legyen: Bata Imrének élete végpontján, a signo doloris, a fájdalom jegyében megadta a Teremtés Ura az utolsó szó, a miserere kegyelmét. 34 X. évfolyam 9. szám - 2000. szeptember
