Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 9. szám - VERS, PRÓZA - Farkas András: Három váza
Ráront Barátok közt, hü könyveim felett Karcsú nyakukkal régi vázák Múló időm némán vigyázzák, Mosollyal híva a nyarat, telet. Az elsőn lángokat lövellve Véres, vaskos sárkány pöffeszkedik. Fortyogni hallom gyomra bugyrait, Pedig munkátlan áll a nyelve, A másikon a festő felleget És fákat egybeszőtt akarva: Vének kutatnak erre-arra, Szemük félénk nyugalmat emleget, S mi a lelke a harmadiknak? Két lány ruhája, hangja, kontya Bezárva, szép simára fonva, S a lányszemek távolra nyílnak. A három váza olyan eleven, Hogy fáj, amit róluk tanultam: Mutatják a jövőt, a múltam, Ahogy rokon és ahogy idegen. Naponta itt a sárkány rám sziszeg, Tudom, hogy szívesen lenyelne, Nincs hozzám irgalmas kegyelme, De kívánom nyelvére a vizet, A vének felhők, fák tövében A sorsomat szótlan kérdezhetik, Fától fáig, felhőtől fellegig Kísérik hittel szőtt beszédem. A lányok nem rám néznek, földre le Nagy gondban ülnek. Félig értik Borús mosollyal azt a férfit, Aki a szélbe szeretett bele, A szél a percet messze fújja, Ölel, megráz, elhagy, de visszajön, Mint bánat, fájdalom, csók és öröm, S nem hagyja abba, fújja újra.
