Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 1. szám - KÖNYVSZEMLE - Kantele-tár
Vágykeresés. Recenzens nem ismeri Böröndi Lajos biográfiáját, de szeretetéhsége nyilván életrajzából, mentalitásából is táplálkozhat. Ami végül is mindegy. A vonzások determinációja fontosabb, mint a taszításoké. A taszításokról itt most ne is essen szó. A szerelem (és a szeretet is) fölemelő érzés, noha keserédes. Ambivalens, márcsak a bizonytalanság miatt is, hiszen az ember hangulat- és állapotváltozásai indukálják érzelmeit. Hol van az elragadottság határa? Van-e egyáltalán? Az évszakok változásai együtt alakulnak a versek hangulatával. Az egyensúly, a tiszta és jóindulatú harmónia alacsony frekvenciájú hullámokat bocsát ki. Ezek elpihentetnek, megnyugtatnak. Az öröm hullámai stimulálnak. Mindkettő gyógyító hatású lehet. Böröndi ebben a könyvében tűnődő alkat, aki parázslik, fáj, borong, életörömmel telítődik, majd csak egyszerűen rosszkedvű lesz. Mégsem rapszodikus, hiányzik az érzelmekből a robusztusság, alkatilag inkább a reménykedő, vágyódó típusba tartozik, akinek lépéseit filozóf megfontoltság irányítja. A remény, reménység szavak számtalanszor bukkannak fel a kötet verseiben. Ez a kötet egy belülről feszülő alkatot mutat, némileg ellentétben más köteteivel (pl. a Kertben még csupa nyár van-nal), Itt „kérdezni is már csak belülről lehet”, a fizikai vágyon is túlnő az értelemmel felügyelt érzelmek rezonanciája. Böröndi Lajosnál a lélegzés ritmusához hasonlóan változnak a kiárasztó és befogadó energiák. Úgy tűnik, egészséges egyensúlyt tudott teremteni magának, s csak ő tudhatja, mennyire bensőségeset. Az Elszorult lélekkel versei a rövidre szabott élet értelmét keresik természetesen, s ezt a vágy, a szeretet, a tartozik-vágyik rítusai szabják meg, az individuum végső soron önmagát próbálja megtalálni: Meg lekaszabolt virágok a kertben, kinyithatatlanul lezárt szobák. De rázza azért a ketrecet az ember, s azt suttogja, hogy van tovább. Lisztóczky László: A csodaszarvas a Kalevala erdejében Létezik-e jóakaratú, jóindulatú irigység? Egyetlen esetben nyilván: mi magyarok jó ideje sóhajjal vegyes elismeréssel vesszük tudomásul, hogy a finneknek van ősi eposzuk, a Kalevala (sőt az észteknek is, a Kalevipoeg), s nekünk nincs. A mítosz örök tápereje - mondta Németh László -, hogy minden nemzedék rátapadhat. Északi rokonainknak - világszerte ismert - naiv eposza, s egyben a finnségnek, mint szűk etnikai kultúrkörnek civilizációs gyűjtőmedencéje ez a mű, Lönnrot csodálatos gyűjtése. Lisztóczky László, az egri főiskola irodalomtudósa évtizedet áldozott arra a kutatásra, melynek kvintesszenciáját A csodaszarvas Kalevala erdejében címmel adta közre, két nagy ciklusra osztva kötetét. Az első részben a finn eposz fogadtatásának első szakaszát kísérheti figyelemmel az érdeklődő olvasó a múlt század közepének Magyarországán. Szerző vizsgálja a Kalevala hatását a késő reformkor és az önkényuralom magyar szellemi életére, majd a neves nyelvészek-folkloristák (Reguly, Új Hevesi Napló 81
