Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 1. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XX.
Pista ész nélkül tör oda, arra gondolva, hogy valami komoly baj van, baleset, sérülés, vagy ki tudja, micsoda, mert a hang, a hangsúly szörnyű tragédiát sejtetett.- Péter bácsi! Jövök már, tartson ki, no, itt is vagyok, mi a baj? Mi történt? Mit segíthetek? - sorolta lihegve idegességében Pista, és nézi, kutatja, hogy hol vérzik az öreg, megvan-e minden végtagja, nem robbant-e szét a sörétes csöve, kifolyt-e valamelyik szeme, vagy mi más jóvátehetetlen dráma lehet az oka e kétségbeesett jajveszékelésnek.- Ó, jaj, Pista! Nézze, mi történt! - s mutat maga elé egy bokor alá, ahol egy szép fekete disznó feküdt mozdulatlanul.- Jaj! Nekem végem! Rosszul lőttem meg. Hová tettem a szemem?! Elkapkodtam, ilyen rosszul már rég lőttem. A farát igyekeztem eltalálni, de előrecsúszott. Ni! Látja-e? Úgy kinyúlt ez rögtön, mint egy trevira pulcsi! Ki az! Azonnal. Kinyújtózkodott, most aztán mi az ördögöt lövetek a sántával, viszatörő szajkót? Feri meg megöl. Ha ezt megtudja, az biztos, hogy megöl! Az olyan, az megteszi. De meg is érdemiem. Péter bácsi megmaradt. Ugyan be kellett vallani a vadászmesternek és a titkárnak a csínyt, no de Péter bácsi, az öreg vadőr munkájának megítélése nem egyetlen disznón múlott. Sőt. A nap hátralévő része eredményes szép vadászatot hozott, s bár a kövér, pirospozsgás, kedves bicegő nem sütötte el a puskáját, de a háromlábú vadászszékén egy nagy tölgyfa alatt boldogan ücsörögte végig a délutánt is. Este pedig ugyanazzal a jókedvvel, igaz vadászbarátsággal, szeretettel, s nem utolsó sorban szomjúsággal mulatott együtt Péter bácsival, mint előző nap. Mert ugye, Péter bácsi megmondta: „Rendes ember, jó ember, hisz kiválóan szereti az italokat, bírja is, és ami a fő: nem is irigyli.” A hosszú kert vége az erdőhöz ért. A gondosan szeretettel művelt kertben, a virágokon túl nemcsak a krumpli, hagyma, a zöldség termett meg, hanem a szükséges gyümölcs is. Gizus néni minden esztendőben nagy hozzáértéssel rakott be cseresznyét, szilvát, barackot befőttnek, de a Péter bácsi által kezelt cefrés hordóba is jutott abból bőven. Az udvar legvégében, azaz az erdőhöz legközelebb meg kukorica volt ültetve néhány szál napraforgóval. A téli hónapok során a napraforgót a cinegék és más hasznos kis énekesek, a kukoricát meg a hízó fogyasztotta el. De nemcsak a házisertés kedvelte ám a kukoricát! Az évtizedek során elkorhadt, faoszlopokra szögeit, itt-ott elrozsdásodott fonott drótkerítés viszont nem volt komoly akadály a vaddisznó számára ahhoz, hogy az érő, édes, csemegekukoricát meg ne dézsmálja. Péter bácsi rendszeresen és Új Hevesi Napló 7
