Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 1. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XX.
lelkiismeretesen javítgatta, foltozgatta e mesterséges akadályt, de más különféle riasztó módszereket is bevetett. Mint a csörgő-zörgő, üres konzerves dobozokat, a tiri-tarka színes rongydarabokat, vagy a borbélytól stanicliben elhozott emberi haj szétszórását. Ám mindezek csak néhány napig tartották távol az éhes kondákat. Mindezt jól tudva, Péter bácsinak nem is titkolt véleménye a vadkárelhárításról az volt, hogy arra a leghatékonyabb és legbiztosabb eszköz a gyöngygolyó. S csak úgy magában mormolgatta ilyenkor hozzá: no, meg a „posta”, a kilencszemes „mindentudó”. Az viszont eszébe se jutott, hogy a saját portáján, a saját kertjében, a saját kukoricásában valaha is használja a szolgálati Monte Carlót. Ilyenre nem is gondolt. Egy csendes, mámoros hangulatú őszi estéig. Annak a napnak a délutánján bent járt a városban a havi illetményét felvenni, néhány fontos tennivalót megbeszélni a vadászmesterrel, no meg a kisunokának megvenni a születésnapi villogó és szirénázó, elemes tűzoltóautót. Hazaérkezve a buszról leszállva, úgy, ahogy volt, ajándékostul, városi ruhástól, s nem utolsó sorban fizetésestől beült egy korsó sörre a kedvelt kocsmájába. A kellemes társaság, a bőséges italmennyiség és néhány strófája a szokásos szívből jövő melódiának, szinte észrevétlen sebességgel pörgették az idő kerekét. Sötét éjszaka lett, amikor a tűzoltóautóval a hóna alatt elköszönt a barátoktól. A hűvös, csillagos estében való negyedórányi hazáig vivő séta azonban elég volt ahhoz, hogy az iszogatás meghitt, emelkedett hangulatát leapassza, s mire a kapujukhoz ért, már újra a csendes, halkan járó, a Gizus nénitől mindig tartó Péter bácsi lett. Gizus zavarmentes álma érdekében lábujjhegyen lopakodott az ajtóig, s már félig be is nyitott, amikor megütötte a fülét a félreismerhetetlen, az oly jellegzetes kukoricacsőtörés. Amikor a vaddisznó lecsavarja, leszakítja a csövet, majd mohón, hangosan csámcsogva enni kezdi! Az este folyamán elfogyasztott alkoholmennyiség, a jogos tulajdon védelmének egészséges ösztöne, no meg a csillapíthatatlan vadászszenvedély hatalmába került Péter bácsi, azt mondta magában:- Ejnye, no! Ez már aztán mégsem járja, ennek már a fele sem tréfadolog, itt már cselekedni kell, ez már támadó jelleggel való betolakodás. Óvatosan földre tette a szülinapi ajándékot, benyúlt az ajtó mögé a sörétesért és becsúsztatott két „gyöngyöt”. Majd bal vállára akasztotta a szíjon lógó akkumulátort vezetékestől, melynek a végén levő lámpa tartógyűrűjét rácsúsztatta a puska kisagyára. Mindezt koromsötétben, az évtizedek rutinjával, teljes csendben.- No! Majd adok én nektek! - sziszegéssel kilépett a cipőiből, és csak úgy zokniban elindult a tolvajok irányába, keresve a takarást a ribizlibokrok között, óvatosan átlépve a rohamsisaknyi sütőtökökön, s máris a vén barackfa tövében térdepelt. Újabb cső reccsent, zörrent a száraz kukoricalevél, csámcsogott a disznó. A távolság alig 20 méter, a disznó helye betájolva - jöhet a fény. Ekkor azonban bal lábszárán valami furcsa meleg bizsergést érzett.- Csak nem pisiltem be? - rémült meg hirtelen, odanyúlt és megdöbbent. Az öreg Pannónia motorbicikli akkumulátora a zoknis és sörös „balettozás” közben bizony megmegbillenve a savat rá-rálöttyintette a lábaszárára. De nem a lába volt a gond, hanem a nadrág, a városi nadrág. Az ünneplő, amit csak nagy ritkán vesz fel, ami a szekrényben benaftalinozva főszerepet tölt be igen szerény ruhatárában. Amit Gizus karácsony és húsvét előtt vizes vászontörölköző alatt kivasal, átgőzöl, hogy tartsa az élét. Ezt marta szét a sav. Idegességében úgy fültövön durrantotta a disznót, hogy az a lábát sem rázta meg, csak eldőlt, mint a zsák. 8 X. évfolyam l.szám - 2000 január
