Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)

2000 / 1. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Mikoli Vince: Híres egri teológusok

közepette nyitja meg a Püspöki Iskolát, amelyben az oktatás rendje a bécsi mintát követi. Bevezetik a gyakorlati teológia és a bibliai nyelvek oktatását. Az új iskola Kiss János nagyprépost házában, a mai Szent József kollégiumban nyer elhelyezést. 1767-ben a Foglár-intézetbe költözött (ma angolkisasszonyok intézete), míg 1774-ben az Eszterházy Károly által emeltetett csodálatos épületben talált végleges otthonra, ahol 1944-ig 170 éven keresztül háborítatlanul élt és virágzott, s ahová 45 éves száműzetés után 1992-ben térhetett vissza. A Püspöki Iskola első t: Ambrasovszky Mihály: Kovács József: Török Mihály: Deli János: irai a következők voltak: theologia speculativa theologia practica kánonjog szentírás teológus kanonok nádudvari plébános kassai plébános újhelyi plébános Közülük kiemelem Ambrasovszky Mihályt, aki Rómában tanult a Col. Germanicum et Hungaricumban, 15 éven keresztül vezette az iskolát. Festmény őrzi emlékét a szemináriumban. Feltétlenül említést érdemel ebből a korból Foglár György, aki Egerben elindította a világi és az egyházi jogi képzést, külön intézetet alapítva, saját vagyonából igen sokat áldozva. Őróla is maradt hiteles ábrázolás. A XIX. század nagy főpásztorai Pyrker, Bartakovics és Samassa jelentősen támogatták a teológiaoktatást, amelyre a Tanítóképző és a Jogakadémia beindulása is jótékony hatást gyakorolt, sok magasan képzett papnak biztosítván tanítási lehetőséget. Közös jellemzője a század egri teológusainak, hogy általában országosan ismert személyiségek, többen akadémiai tagok, hírüket elsősorban irodalmi, egyháztörténeti vagy bölcseleti munkáiknak köszönhetik, bár a teológiát is magas szinten művelik. Mindszenty Gedeon, a híres költő, néhány évig a tanítóképző igazgatója, Tárkányi Béla, Pyrker titkára szentírásfordításával, népénekszövegeivel válik ismertté. Imre János Eötvös József nevelője, először tanította magyar nyelven a bölcseletet. Az olasz származású Rapaics Rajmund édesapja 48-as szabadsághős volt. Hamarosan a pesti egyetemre kerül, ahol többször dékán és rektor. Az egyháztörténelemben jeleskedik. Foltin János szintén ismert egyháztörténész, ő kezdi meg a szihalmi ásatásokat. Danielik János, érseki helynök, jogakadémiai igazgató, Kemény Zsigmond barátja, a Pesti Napló állandó munkatársa, a Szent István társulat alelnöke, bölcseleti füzetei révén is országosan elismert. Ezek a kiváló szellemek valamennyien papok, teológusok voltak, akik hitükből merítettek ösztönzést a tudomány egyéb területeinek műveléséhez, s tudásukkal, munkáikkal áldozatosan szolgálták hazájukat és egyházukat. A XX. századból három nevet említek: Tóth Tihamér, Takács József és Gál Ferenc. Mindhármójuk pályája Egerben kezdődött és Budapesten bontakozott ki. Tóth Tihamér ifjúsági pedagógiai müveivel aratott nemzetközi sikert. Könyveit valamennyi világnyelvre lefordították, még japánra is. Prédikációs köteteit évtizedeken át használta a magyar papság. Ő tartotta az első rádióbeszédeket. 1913-16 között volt a szeminárium prefektusa és tanára. Takács József egri ciszter diák volt. Rómában tanult. Kivételes memóriával és nyelvkészséggel rendelkezett. Sorsa után maga a pápa is érdeklődött. A pesti Hittudományi Akadémia professzora lett, de Mindszentyt pártoló magatartása miatt távoznia kellett. Gál Ferenc ugyancsak Rómában végzett. Ő már nem tanított a Líceumban. Az ötvenes évek elején volt teológiai tanár Egerben. Pesten a dogmatika professzora lett. Óriási Új Hevesi Napló 49

Next

/
Thumbnails
Contents