Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 1. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Mikoli Vince: Híres egri teológusok
érdemeket szerzett a II. vatikáni zsinat szellemiségének megismertetésében. Tagja volt a Nemzetközi Teológiai Bizottságnak. Ő lett a rendszerváltás után megalakuló PPKE első rektora. Némi keserűséggel állapíthatjuk meg, el kellett menniük Egerből, hogy igazán naggyá legyenek. Egy sajátosan egri teológust akarok bemutatni, Kiss István vicerektort és teológiatanárt, akinek ugyan 54 éves korában politikai nyomásra el kellett hagynia Egert, de negyed évszázadnyi egri működése során vált országosan is elismertté, Egerben pedig közmegbecsülésnek örvendő pappá, és még sok minden mássá, amint az a későbbiekben kiderül. 1906-ban Jászapátiban született paraszti családból. A gimnáziumot az egri cisztereknél végezte, s többek között Barankovics István, a híres politikus és Kapor Elemér, a ma is Egerben élő költő voltak osztálytársai. 1930-ban szentelték pappá. 1932-ben avatták teológiai doktorrá. Néhány évig káplánként szolgál Erdőtelken, Egyeken, Diósgyőrött, majd Mezőkövesden, s itt kezd kibontakozni rendkívüli egyénisége. A helybeli értelmiségiekkel Memorandumot szerkesztenek, amelyben kísérletet tesznek az agrárszociális problémák átfogó orvoslására. Modellnek tekintik az országos helyzet megoldására. „Mezőkövesd sorsdöntő kérdései kicsinyben az egész magyar glóbusz kérdései is. így a lokális jelentőségűnek látszó kísérleti terv a gyakorlati tapasztalatok alapján országos viszonylatban is az agrárszociális problémák megoldásának iskolapéldájává válhat. A magyar paraszt szövetkezeti társulásának eszméje hivatva volna megtörni azt a halálos legendát, hogy a magyar paraszt individualizmusa ebben a vonatkozásban nem tűr korlátokat és kezdeményező lépés lenne... a kollektív gazdasági érdekközösségeknek megteremtésére...” Tevékenységére főpásztora is felfigyel, és Egerbe helyezi. Teológiatanár lesz és szemináriumi vicerektor. Szónoklástant, szociológiát, majd morálist oktat. „Érdeklődéssel kísértem azt a tevékenységet, amelyet megelégedésemre végzett hittanári munkája mellett, a híveinek tömegeit képező falusi népnek súlyos kérdéseire igyekezett szóval és írással a közfigyelmet ráirányítani. Megnyugvással állapítom meg, különösen is a legutóbbi országos lelkipásztori konferencián való szerepléséből, hogy ezekhez a nem könnyű kérdésekhez kellő készültséggel, higgadtsággal és elszántsággal nyúlt hozzá és nem tévesztette szem elől, hogy a papnak nemcsak az a feladata, hogy az egyes társadalmi osztályok bajait észrevegye, és azokra az illetékesek előtt rámutasson, hanem fontos kötelessége a bajok okainak és azok orvosságának a keresése és az orvoslás eszközeinek és módjainak mindazok elé való tárása, akik állásuknál, vagy hivataluknál fogva a néppel foglalkozni és a nép erkölcsi és anyagi érdekeit szolgálni tartoznak.” Elmélyülten foglalkozik a lelkipásztor különböző feladataival, igehirdetéssel, gyóntatással. Gondos nevelőként még a kispapok nyári gyakorlatát is szervezi. A háború közeledtével prófétai módon előre látja a papságra váró megpróbáltatásokat: „Emberi szemszögből nézve a mi sorsunk nem építés, hanem hiábavaló küzdelem. Félbemaradtunk. Ember tervez, Isten végez. Gyönyörű dolgokat terveztünk a szemináriumban, részben hozzá is fogtunk, s most itt a háború, s a követő válságos évek. Isten úgy végzett felőlünk, hogy ne alkossunk, hanem csak romokat takarítsunk. Ez a mi nemzedéki sorsunk emberi szemmel nézve. Egészen másként fest azonban a dolog Isten szemével. A közmondás is új értelmet nyer: Isten tervez, s azt az ember végezze el. A papi hivatásban tulajdonképpen Isten kegyelmes szándékait valósítjuk meg az emberek között. Nekünk küldetésünk van, nemcsak egyéni, világhódító terveink. Tehát a sivár jelenben a nemzeti és társadalmi válság 50 X. évfolyam l.szám - 2000 január
