Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 6. szám - KÖZÉLET - Tölgyesy I. M. Luovika: A Szent Teréz intézet krónikája III.
tröfg^es^ 1.2D. Xuboxnfia X §3cnt "Ceré3 intézet krónikája január 21. Szomorú Agnes-napra ébredtünk. A nagy templom sekrestyéjében kevés buzgó hívő jelenlétével elhangzott az első szentmise. Mi még lent éltünk a katakombában, de azért napközben már inkább fönt voltunk. Különben is már elég sok látogatónk akadt. Igazán megható volt, amikor innen is, onnan is betoppant egy-egy tanítvány, szeretethölgy, ismerős, rokon, fejkendővel körítve, frizurátlanul és öregítve, nehogy megtessék útközben az oroszoknak, vagy éppen nehogy burzsujnak tartsák, szerető részvéttel érdeklődött hogylétünk felől. Olyan érdektelen és szívből jövő volt ez a részvétet és együttérzést nyilvánító sorozat, hogy igazán jólesett sokat szenvedett szívünknek. Ma Gyöngyösi és Vörös miniszterek Balogh István államtitkárral aláírták a fegyverszüneti szerződést. január 22. Erős légiharcok folytak Budáért. A lövegek a fejünk felett rohantak át. Nem sokat törődtünk vele, takarítottuk az ötöst. El is készültünk vele, az ebéd és a vacsora már ott folyt le. Különben is az egész város takarított. A közszolgálati alkalmazottakat fölszólította a Nemzeti Bizottság, hogy vegyenek részt a romok eltakarításában. Az utcán még nem mertek közlekedni az emberek, mert úton-útfélen robotra fogták le őket. Markó mérnök is csak úgy mert nekiindulni a városnak, hogy a felesége két párnából készített batyuját a hátára kötötte, így batyuzta végig az Andrássy utat. Csak terhet cipelő embereket lehetett az utcán látni. A gettó zsidói költözködtek, de különben is sok tehercipelő ember rótta a havat. Autó, lovaskocsi nem volt, csak az oroszok kezén, a pestiek házilag összetákolt szánkón húzták a holmijukat, s a legjobb esetben közönségesen megtette ugyanezt a szolgálatot egy légnyomás-sújtottá ajtó is, amelyet hanyatt fektettek a havon. január 23. Buda nem adta magát olcsón. Egész nap lőtték és bombázták a várat. Aggódó sóhajtásokat küldtünk át a Dunán. Alig mertünk kimozdulni, mégis a szükség kikényszerítette a bátrabbját. Szegény Budapest! Milyen szánalmas képet mutatott most a „Duna gyöngye”! Rom és szemét mindenütt. Ember- és lóhullák bűzlöttek az úttesteken és a kirakatok roncsaiban. A hullák mezítelenül éktelenkedtek, mert ruhájuktól megfosztották őket a koldusszegény pestiek, akiket az éhség még arra is rávitt, hogy az elesett lovak húsát az utcán föltrancsírozzák. Legszomorúbb a Duna partja. A harcok miatt még nem lehetett megközelíteni, de már tudtuk, hogy nincs egy hidunk se. Kodály Zoltán és felesége átköltöztek az Opera óvóhelyére. A többi budapesti vendégünk is készülődött hazafelé, sőt az erdélyiek is szőtték már a hazavonulás terveit. január 24. A légi csata ma sem szünetelt. Az egyformán szürke égboltot távoli tüzek lángja pirosra festette. Ég a Várpalota! - hallottuk a jólértesültektől. Könnyeinken keresztül vetítettük képzeletben a szemünk elé a régi Várat, zöldkupolás tetejével, amelyen nem törik meg többet a napsugár, mosolygó ablakaival, régi magyar emlékek szelíd integetésével. Tehát ennek is vége! Nem sokáig töprenghettünk. Három fosztogató orosz jött. Akkor még nem tudtuk, hogy ezeket föl is lehetne jelenteni, bamba félelemmel utat engedtünk nekik. Mit is 54 X. évfolyam 6. szám - 2000 június
