Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 6. szám - VERS, PRÓZA - Murawski Magdolna: Napló 2000
értelmiségnek. Ha a bánásmód durva, egészen biztosak lehetünk abban, hogy primitív emberek kezében van az irányítás lehetősége. Ha eltűrik ugyan az értelmiség aktív jelenlétét a társadalomban, de nem tesznek semmit azért, hogy fennmaradjon, akkor félmüveiteké a vezérpálca. Ott viszont, ahol virágzó kulturális élet van, egészen bizonyosak lehetünk benne, hogy értelmes emberek ülnek a megfelelő helyen. Egy olyan társadalom, mely valamit is ad magára, nem tűri meg köreiben a szegénységet. Hajdan még az uralkodó osztályok tagjaiban is volt némi empátia a szegények, a nélkülözők, az elesettek irányában. Manapság viszont annyi önzést és durvaságot tapasztalunk a kisember, valamint az alacsonyabb sorba süllyesztett társadalmi rétegek irányában, hogy feltétlenül felmerül bennünk a kérdés: kik is ezek az emberek valójában? Magyar viszonylatban egészen bátran kijelenthetjük, hogy a hajdani pártállam vazallusai azok, akik első körben felkapaszkodtak az uborkafára. A lehetőség egyedül a nagy pártvezérek, az őket kiszolgáló spicliréteg (hivatalnokok, zsaruk, III./3-asok, stb.) és a velük bratyizó, őket korrumpáló nyomorultak kezébe helyeztetett le. Mára ezek az emberek újgazdagokká avanzsáltak, holott lehet, hogy épp zöldségeskofaként gazdagodtak meg, és ez a tény valahogyan meghatározza a stílusukat (ha éppen stílusnak lehet nevezni azt a kelletlen, lenéző, felfuvalkodott magatartást, melyet irányunkban tanúsítnak). A pénz nem ad stílust, mivel hogy kultúrát sem nyújt automatikusan (azért meg kell dolgoznia az egyénnek), nem alakít ki viselkedéskultúrát sem, legfeljebb egy-egy trendhez való igazodást eredményez, azaz az általuk elfogadott dolgok majmolását, amit még csak sznobériának se lehet nevezni, hiszen még egy gyenge félműveltség sem rejtőzik mögötte. Még az is túl nagy magaslat azok számára, akik iszonyú tahó módon, de annál erőszakosabban ragadták meg és tartották maguknál a pénz, a vagyon, majd az általa elért társadalmi pozíció lehetőségét. Valahogyan borzasztóan snassz ez a társadalmi összkép, melyet valahogyan mégis még mindig meghatároz ez a felkapaszkodott, törtető réteg, és ez sajnos kifelé túlságosan is látszik (vajon mit gondol rólunk a külföld emiatt?). Olyan, mintha leragadtunk volna a rendszerváltás környéki időszak világánál, amikor is a bunkó kirohant Bécsbe, megvette magának mindazt, ami számára vonzó és elérhető volt, és azóta is egyfolytában hordja akkori szerzeményeit (azóta esetleg luxuskivitelben): a sportcipőt és a szabadidőruhát. Később hozzászerezte a baseballsapkát, a merészebbje a fülbevalót, a fiatalabbja a sétálómagnó dugóját a fülébe, továbbá a stílustalanabbnál stílustalanabb ruhaneműket. Vajon meddig tart még ez a fejetlenség? Tulajdonképpen ez a dolog lényege: nem a fej irányít, hanem az arra abszolút alkalmatlan alantasabb testrész. Ezért nem termette meg a maga szellemiségét, hiszen a harácsolás önmagában véve még nem reprezentál semmiféle szellemi erőt. A másik oldal ezenközben szóhoz sem jut. Elnémítja az az erőszakos gépezet, mely azelőtt pártideológiára, azaz párt-rögeszmékre volt kiképezve, és azok minél hangosabb üvöltözésére. Ma sem tesznek egyebet, minthogy megpróbálják túlharsogni azokat, akiket neveltetésük szerényebb és józanabb, azaz normálisabb viselkedésre predesztinál. Aki leáll túlordítani, túlkáromkodni a primitíveket, az előbb-utóbb maga is útszéli stílusba vált át. Azért pedig fölösleges strapálnia magát, hiszen nem hoz létre egyebet, mint az, akivel leállt harciaskodni. Ha az EU-csatlakozást bárki is komolyan venné, legelső követelménynek azt kellene szabniuk a már fejlett államoknak, hogy ne legyen szegénység, azaz normális társadalmi körülményeket teremtsenek meg a csatlakozni kívánó országok a saját határaikon belül. Ez egyrészt normalizált gazdasági működést feltételez, másrészt szociálisan érzékeny vezetést, mely relatíve tisztességes szociális berendezkedést nyújt polgárai számára. Feltételez egyúttal bizonyos fokú kultúrát (tehát az „ázsia-balkán-stílus” X. évfolyam 6. szám - 2000 június 28
