Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 6. szám - VERS, PRÓZA - Kiss József: Prométheusz monológja
^iss József wc mano/á^a Óh, az esendő istenek lehetnek szemtanúi keserves gyötrelmeimnek itt, a Kaukázus sziklabirodalmában, s kevély parancsolójuk, a bosszúálló Zeusz is hamarosan mennydörgéssé hevíti kárörvendő kacaját, ha újra meglátja kedvenc madarát májam körül ólálkodni, hisz nincs egy irgalmas teremtmény közelemben, aki végét vethetné nap-nap után ismétlődő szenvedéseimnek, s könyörtelen láncaimtól jóindulatúan megszabadithatna. Arra vagyok-e hát ítélve, hogy ezer esztendőkre percenként végiggondoljam és újra végigéljem makacs szándékomnak, megingathatatlan tetteimnek súlyát és következményét, hogy a májamat tépdeső ragadozó romboló kételyeket oltson belém minden egyes rohamával, hogy a kérlelhetetlen hatalomnak rám mért büntetését kínlódásom végtelenjével kelljen tűrnöm s naponta miatta vezekelnem? Atyám, Iapetosz egyenes útra irányított, majd megnyugodott, mikor észrevette, hogy ifjú éveimben megvilágosodott tudatom szerencsésen ötvöződött a vággyal, hogy segítségére legyek a földi halandóknak. Mily nagy igyekezettel vágtam volna bele én is a nagyszabású zeuszi tervekbe, hogy az élőlényeket kiváló képességekkel mházzuk fel, ellátva őket minden olyan alkalmatossággal, amely megoltalmazza majd a rájuk zúduló viszontagságoktól. Ámde bátyám, Epimétheusz felebaráti jóságtól vezérelve tette elém karját, hogy lendületemet fékezze és lelkesedésemet csillapítsa, mondván, bízzam rá a munkát, ő majd egyedül jobban megbirkózik vele. Felebaráti jóság? Hinnem kellett volna-e fenntartás nélkül önzetlennek vélt tehervállalásában, testvért kímélő serénykedésében, s nem volt-e elhatározása mögött más, nem lappangott-e benne valami magára hirtelenített dicsőségszomj, kisajátított becsvágy vagy az elismerés egyedüli élvezete, hiszen az állatok ellátásával ki is merült minden tudása, az embert készakarva cserbenhagyta, noha nekem őszinte sajnálatot színlelve ismételgette a lugasban heverészve, hogy az emberek gondjával még eddig késlekedett törődni, eszközei azonban hiányosak ahhoz, hogy felvértezze őket az élet viharaival szemben. Itt, e zord helyen sem tudom ép ésszel belátni azt, hogy bátyám a legtestvéribb elveit követve tette érdekemben, amit tett, midőn engem a legteljesebb tehetetlenségre kárhoztatott, fortélyokat sem távol tartva csak az állatok birodalmában jeleskedett és szorgoskodott, míg az általam rokonszenvvel kitüntetett és megbecsült embert, az emberi fajt bűnös módon mellőzte és elhanyagolta. Ezek után joggal gondolható, hogy bátyám viselkedését követően lelkemben sötét és jeges felhők keletkeztek, s minduntalan berzenkedésre, mi több, az ő megvetésére ösztökéltek. Sorsom rosszabbra fordulását, immár tragikussá válását azonban Zeusz idézte elő. Amit bátyám elmulasztott, azt nekem kellett a bűn vállalásával helyrehoznom. A zsarnok és lelketlen főisten irigyelte a tűz áldását az emberektől, hallani sem akart arról, hogy részese legyen életük boldogításának még oly jelentéktelen mozdulattal sem, mint egy engedélyt adó fejbiccentés. Emiatt kellett hát beosonnom Héphaisztosz műhelyébe, mert tudtam, e varázsszer nélkül az ember boldogtalanságra van kényszerítve, egy árva meleg kuckót sem lelhet hóförgeteges éjszakákon, mivel bátyám - gondatlansága folytán - még egy takaros szőrzet-bundát sem tudott keríteni neki. Beosonnom könnyű volt, de aztán a bűn elkövetésének csigázó tudata hosszú percekre odacövekelt az üllő mellé, és a kételyek marcangolása közben tehetetlenül néztem a lángok lobogását. Rád gondoltam, atyám, tanításodra, hogy végül eredeti szándékom mellett tartottam ki, s hirtelen megragadván a zsarátnokot, szinte eszelősen rohantam vele az emberek kunyhóihoz. Tisztában voltam tettem következményével, ám 22 X. évfolyam 6. szám - 2000 június
