Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 6. szám - VERS, PRÓZA - Gyüre Lajos: Tűnődéseim
Aztán egyszer csak elmaradt Kaszonyi apó. Szent Mihály lován, szinte észrevétlenül, az őszi lombhullással kiment a temetőbe. Egy-egy megállónál a „Tebenned bíztunk”-ra már nem a pacsirták, hanem a nagy köröket író varjúcsapat adta a feleletet:- Kár, nagy kár! Szent Mihály lován ment, pedig nem szerette a lovakat, mióta Stájerországban hátulról a combjába harapott egy gonosz katonaló. Nyalka huszár volt Gyula bácsi Ferenc Jóska regimentjében, de hát hol van az már? Elmúlt, mint a tavalyi hó. Tizenkét évi szolgálat után kapta meg az obsitot. Azóta is húzta a lábát úgy télvíz idején. Azért is nem hívták be katonának az első világháborúba, a másodikat pedig már az ákácok alatt érte meg. A ló fogai helyét ott hordozta a jobb fertályán halála órájáig, meg még két nap - ez volt a szavajárása. Már legénykedni kezdtem, a bajuszom is serkedt, mikor nagyapám halála rádöbbentett: mit is jelent az a fura félmondat: „meg két nap”. A zsidóknál az a szokás, hogy halottaikat még aznap eltemetik. Nálunk, kálvinistáknál, pápistáknál a halottat még két nap kiterítve búcsúztatják felravatalozva az „első házban”, míg a hátsóban vannak a virrasztók, akiknek az a tisztesség jutott, hogy a megholtra emlékezve átvirrasszák az éjszakát, s közben felemlegessék egymásnak annak viselt dolgait. Csak azután, harmadnapon helyezik örök nyugalomba, s viszik ki az őskertbe, hol a reformátusokat egyik oldalba, a katolikusokat a másikba hántolják el, nehogy a feltámadáskor összekeveredjenek, s ha kérdi az Úr:- Te melyik vallásban lelted örömödet, vagy káromoltál engem életedben? - büszkén felelhesse rá: „Református magyar vagyok, Halálomig az maradok.- meg két nap”. 18 X. évfolyam 6. szám - 2000 június
